Meghálálták az esztergomi és dorogi mentősök munkáját

Legutóbb kétmillió forint adomány érkezett az Esztergom-Dorog Mentő Alapítványhoz, de az elmúlt fél évben is rendszeresen támogatták a szervezetet. Morva László mentőtiszt ismertette velünk a felajánlásokat.

Dorog Város Önkormányzata kétmillió forint támogatással köszönte meg a mentősök kitartó munkáját a pandémiás időszak alatt. A szeptemberben átnyújtott összegből eszközöket vásárolnak majd a dorogi mentőállomásra. Mindemellett az esztergomi önkormányzattól is érkezett támogatás, ők a helyi mentőállomás felújításában nyújtottak segítséget.

Morva László elmondta azt is, hogy tavasszal a közösségi oldalukon köszönték meg a rengeteg felajánlást a helyi cégeknek, civil szervezeteknek és magánszemélyeknek. Volt, aki élelmiszerrel, pénzadománnyal, vagy eszközökkel támogatta az alapítványt. „Sokan kérdezték akkor, hogy mivel támogathatnának még minket. Erre azt írtuk, hogy két darab mosó-szárítógéppel” – tette hozzá a mentőtiszt. Mint kiderült hamar érkezett is a segítség. Az első készüléket dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője vásárolta meg, aki át is adta az alapítványnak az eszközt tavasszal. De a második gép felajánlására sem kellett sokat várni, az Eurasia Logistics Kft. jelezte, hogy ő vásárolná meg a második gépet, melyet végül nyáron adtak át az alapítvány részére. Az egyik gépet az esztergomi mentőállomáson helyezték el, a másodikat pedig az esztergomi kórház központi műtőjének épületében.

„Két testvérem is az egészségügyben dolgozik, az egyik mentőtiszt az esztergomi mentőállomáson a másik műtősnő az esztergomi kórházban. Ezért gondoltam, hogy a munkahelyemnek továbbítom az alapítvány felhívását, amit ők örömmel vettek és el is indították az adományozással kapcsolatos hivatalos eljárást” – nyilatkozta az Eurasia Logistics Kft. egyik munkatársa, a mosó-szárítógép kapcsán.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a koronavírus-járvány alatt mindenki számára egyértelművé vált, hogy a mentőszolgálat munkatársai emberfeletti munkát végeznek, és mindig számíthatunk rájuk. „Az emberek összefogtak, és segítettek nekik, amiben tudtak. A legszebb gesztus talán a Hambulancia-program volt. Biztosan emlékeznek rá: a vendéglátósok – akik a járvány miatt szintén nehéz helyzetbe kerültek – ingyen vagy nagyon kedvezményesen kínáltak ételt és italt a mentőszolgálat munkatársainak. Itt, a térségünkben is egy sor vendéglő, büfé és bisztró csatlakozott a kezdeményezéshez – köszönet illeti őket az önzetlenségükért” – fejtette ki Völner Pál. A képviselő arról is beszélt, hogy jelenleg is zajlik egy példaértékű akció a térségben a mentők érdekében. „Nyergesújfalun felújítják a mentőállomást helyi vállalkozók. Amikor először hírt adtunk a kezdeményezésről, egy esztergomi vállalkozó is jelentkezett, hogy szívesen csatlakozna ő is a munkához – egyből be is vették a csapatba” – fejtette ki lapunknak az országgyűlési képviselő, és hozzátette, hogy mindenki segít az egészségügyi dolgozóknak, aki beoltatja magát. „Az oltás életet ment. A járványnak ebben a szakaszában semmi más megoldás nincs, csak a vakcina jelent megfelelő védelmet. Arra kérek mindenkit, aki még nem oltatta be magát, hogy tegye meg mielőbb! Így tudjuk megakadályozni azt is, hogy a kórházak és az egészségügyi dolgozók túlterheltté váljanak” – mondta Völner Pál.

Az adományokból és 1% felajánlásokból gazdálkodó alapítvány Esztergom, Nyergesújfalu és Dorog területén igyekszik a sürgősségi ellátást fejleszteni. Nélkülük minden bajba jutott embernek nehezebb lenne, ezért fontos számukra a kisebb-nagyobb támogatás. Amennyiben Ön is szeretné támogatni a szervezetet, keresse Morva Lászlót a +36304883083-as telefonszámon, vagy a morva.laszlo@mentok.hu e-mail címen, illetve az alapítvány Facebook oldalán!