Ácsra, Komáromba, Vértesboglárra, Esztergomba és több településeket összekötő frekventált útszakaszra riasztották a tűzoltó egységeket március 27-én, hétfőn. Számos helyen szükség…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon…
A víz világnapja alkalmából második alkalommal hirdetett szemétszedést a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ). A Duna vármegyei szakaszát 11 iskola,…
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei idén március folyamán tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói…
A főváros mellett Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye fejt ki kiemelkedő gazdasági teljesítményt és esélyük lehet, hogy Budapesthez képest önálló gazdasági…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 27. és 31. között az autó- és kerékpáralkatrész-kereskedőket ellenőrzik. Az…
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Az szja 1+1%-áról idén egészen május 22-éig…
Bejegyezte a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált partnerszervezetei közé, így idén szeptembertől megkezdődhet…
Idén az általános iskolai beíratás ideje április 20-án és 21-én lesz – tájékoztatott az Esztergomi Tankerület. Az Esztergomi Tankerület értesíti…
A KEMHESZ a 2023-as Halak Napjára népszerűsítő előadással készül, melyet március 21-én, kedden, délelőtt kilenc órától lehet megtekinteni az egyesület…