A dorogi szurkolóknak számtalan alkalommal volt részük kényeztetésben, de 1939. júniusában egészen biztos nagyon jó volt Dorog-drukkernek lenni. Egyrészt csapatuk nagyszerű teljesítménnyel, mégis izgalmas hajrával előbb bajnokságot nyert a…
Böngészés: Kerek évfordulók
Idén ünnepli centenáriumát Dorog közkedvelt szórakozóhelye, a Molnár Söröző, amely az 1924-ben megnyílt Puchner vendéglő, majd az államosítást követően a Sramli étterem utódaként, immár egy teljes…
A dorogi csapat már történetének első évtizedeiben is szép eredményeket ért el különböző kupa-sorozatokban. Azonban a legrangosabb honi serlegért folyó küzdelmek során, az 1943–44 évi sorozatban…
Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy klubcsapat nemzeti válogatott ellen lépjen pályára, ráadásul mégcsak nem is egy szomszédos ország, vagy kontinensen belüli, hanem egy igazán távoli…
2014. június 13-án, az éppen akkor zajló futball világbajnokság közepette érkezett a szomorú hír, miszerint életének 89. évében elhunyt Grosics Gyula világhírű sportoló, minden idők egyik…
A török által megszállt Esztergom visszafoglalására indított 1594. évi ostrom során esett el a nemzetközi szinten is elismert kimagasló költő, a magyar szerelmi líra megteremtője, egyben…
1979. május 27-én, Gyereknapon adták át hivatalosan Dorog különleges és gazdag új játszóterét az akkor még Szénoltár térnek hívott – 1981 óta Jubileum tér – közterületen.…
Bárdos Sándor 1904. május 27-én Mezőtúron született. Fiatalon a fővárosban indult a labdarúgó pályafutása. Előbb az első osztályban szereplő Budapesti TC játékosa volt, majd 1923-ban Dorogra…
Háromnegyed évszázada, 1949. május 20-án Ajtay Zoltán bányamérnök és munkatársai által elkészült, a bányaművelést forradalmasító találmány, az F-típúsú vágathajtógép. Ez hatalmas mérföldkövet jelentett a magyar és…
Pontosan fél évszázada annak, hogy 1974. május 5-én utoljára lépett pályára a Népstadionban a Dorog labdarúgó csapata. Egyben idén pedig 70 éve szerepelt legelőször az ország…
1924. május 4-én újabb kiemelkedő futballünnep volt Dorogon. A DAC sporttelepén kettős mérkőzés megrendezésére került sor, ahol elsőként a Magyar munkásifjak labdarúgó döntőjét játszották, mégpedig dorogi…
2004. április 30-án, péntek este fergetes teltházas koncertet adott az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara, a debreceni Tankcsapda Dorogon, a József Attila Művelődési Házban. Az eseményre közvetlenül…
1944. április 28-án életének 76. évében elhunyt Herrmann Miksa, a sokoldalú kereskedelmi miniszter, akit 1929-ben Dorog díszpolgárává választottak. Az igen tartalmas életutat megjárt szaktekintély és államférfi…
Hazánk történelmének legdicsőbb lapjain méltán emlegetett 1848–49-es szabadságharcunk kiemelkedő része az 1849-es Tavaszi hadjárat, amely során térségünk is középpontba került és fontos események részese lehetett, különösen…
Kerek egy évszázada húsvéti focicsemegében volt része a dorogi sportbarátoknak. A Dorogi AC az ország akkori legnevesebb élvonalbeli csapatai közül a BTC és a Vívó és…
1884 húsvétján a fővárosi kerékpáros egyesület egy nagyszabású túrát szervezett, amelynek tervezett végállomása Esztergom volt. Az eredetileg április 13-ra kiírt túrát azonban el kellett halasztani a…
Nem olyan gyakran fordul elő, hogy nemzeti válogatott egy klubcsapattal mérkőzzön, ezért is különleges sporttörténelmi csemege az 1949. március 30-án sorra került, az akkor másodosztályban szereplő…
1464. március 29-én, Fehérváron a Nagyboldogasszony bazilikában Szécsi Dénes esztergomi érsek, Nagycsütörtök napján megkoronázta Hunyadi Mátyást. Ez volt történelmünk utolsó olyan koronázási szertartása, amikor minden feltétel…
Kereken egy évtizede, 2014. március 18-án, életének 78. évében hunyt el Monostori Tivadar, minden idők egyik legkiemelkedőbb dorogi labdarúgója, az egyetemes magyar futballtörténet meghatározó személye, akit…
Ma kerek egy évszázada, 1924. március 5-én született az egykori kiváló dorogi labdarúgó és szakvezető, Laczkó István. Fia; ifj. Laczkó István minden idők egyik leggólerősebb csatára…