Kerek egy évszázada, 1925. május 4-én született minden idők egyik legkiemelkedőbb labdarúgója, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat és a Dorogi Bányász legendás tagja. Hosszú és tartalmas élete során az elért kimagasló sikerek mellett a világ egyik leghíresebb magyarjai között tartják számon. Születésének centenáriumán tisztelgünk emléke előtt, amely minden korban példaértékű marad.
Buzánszky Jenő a Tolna megyei Újdombóváron látta meg a napvilágot, amely akkoriban még önálló településnek számított, majd 1946 óta lett Dombóvár része. Az elemi elvégzését követően az Esterházy Miklós nádor Katolikus Főgimnáziumban érettségizett. 16 évesen lett a Dombóvári Vasutas igazolt játékosa, ahol 1946-ig játszott. Az aktív sport mellett folytatta tanulmányait, amely során a MÁV Vasúti Tisztképzőjét végezte el sikeresen. 1946-ban Pécs első számú klubja, a Pécsi VSK igazolta soraiba. Az NB I-et is megjárt neves egyesületnek egy éven át volt tagja, amikor megkeresték Dorogról.
Buzánszky Jenő gimnáziumi tablóképe (forrás: Pfluger család albumából)
A dorogiak egymás utáni harmadik évadjukat töltötték az első osztályban, ám az 1946–1947 idény őszi szezonjának végén az előző két szezonban kitűnően szereplő bányászgárda kieső helyre csúszott. Gyakorlatilag ugyanazzal az játékoskerettel Návay Ambrus edző vezetésével eredményeik még csak megközelíteni sem tudták a Bárdos Sándor edző irányítása során aratott sikereket. Ezért a klub vezetősége új edző után nézett és a Pécsi VSK együttesét akkor dirigáló Szabó Pétert kérte fel a Dorog vezetésére. A neves szakember, aki egykor kiváló labdarúgó is volt, elfogadta a dorogiak hívását, egyben figyelmükbe ajánlotta az egyik tehetséges játékosát is, Buzánszky Jenőt. A Bányász illetékesei megtekintették Buzánszky játékát és Szabó mesterrel egyetemben az ifjú reménységet is leigazolták.
A Bányász Kupa-győztes dorogi csapatban a felső sorban balról az ötödik, 1948-ban
A Kazal becenévre hallgató Buzánszky akkoriban csatárként játszott és a támadásokban és a gólszerzésben jeleskedett, aki az NB III gólkirálya is volt. Dorogi játékosként a legelső bajnoki mérkőzésére 1947. március 2-án, a Győri ETO ellen hazai pályán került sor, amely a dorogiak 2–1-es győzelmét hozta. A dorogi csapat kerete az érkezésekor: Grosics Gyula, Dunai János, Csermák János, Farkas Imre, Rozgonyi Miklós, Laczkó István, Molnár József, Kinczel László, Aubéli József, Turai Lajos, Pfluger Dezső, Horváth István, Garai József, Lampert Mátyás, Klausz József, Csizmadia István, Marosi Ottó, Meszes Lajos Kertész László és Hevesi Sándor volt. Még ugyanebben a hónapban szerezte első gólját a Dorog-színeiben, mégpedig a Szombathelyi Haladás ellen, az ugyancsak 2–1-es győzelemmel zárult találkozón. A csapat ragyogó tavaszt produkált, mindössze három vereséget szenvedve, az utolsó nyolc fordulót pedig veretlenül hozta, közte hat megnyert meccsel. Ezek között két 4–0-ás siker, mégpedig az MTK és a Puskás vezette Kispest ellen, valamint 4–1-es diadal a Csepellel szemben, továbbá egy kiütéses 9 : 0 arányú győzelem a Testvériség ellen, ráadásul idegenben.
Ritka olyan felvétel egyike, ahol Buzánszky másodosztályú mérkőzésen látható, amely az 1948–1949-es évadban készült egy bajnokin Dorogon.
Az újonc Buzánszky is alaposan kivette részét a menetelésből. Mind a 15 tavaszi szezonbeli bajnokin játszott és 8 gólt szerzett. A szezonban nyújtott teljesítmény alapján az élbolyban végzett volna a gárda, azonban az összesítésben pontazonossággal a legyőzőtt Győr mögött, minimális gólarány miatt leszorult a bentmaradó helyről és kiesni kényszerült. Külön érdekessége, egyben tragikus eseménye a szezonnak, hogy a Fradi csak bírói segédlettel győzőtt 2 : 1 arányban Dorogon, miután egy szabályos gólt elvett a játékvezető a dorogiaktól és menet közben is gyakran a hazaiak kárára tévedett. A feldühödött tömeg az utolsó percben a pályára özönlött és megverték a bírót és partjelzőket is. Buzánszkyt viszont annál nagyon elismerésben és becsben tartották a kezdetektől fogva, aki nagyon gyorsan beilleszkedett társai közé és hamar azonosult a dorogi klubbal és a településsel egyaránt.
A Vidék legjobba címet nyert csapat tablóján
A csapat a következő évadban még éppen lecsúszott a feljutást jelentő első helyről a Tatabánya mögött, s végül is a második helyen zárt, egy évre rá viszont viszont már megnyerve a bajnokságot, majd az azt követő Bajnokok Tornáját is, mint Bajnok bajnoka tért vissza az NB I-be 1949 nyarán. Innen aztán a dorogi labdarúgás legdicsőbb korszaka vette kezdetét. A legnagyobb sikerek mindegyikének főszereplője lett Buzánszky. A fényes visszatérést és magabiztos bentmaradást követően 1950-ben a Vidék legjobbja címet hódították el, amelyet rövid időn belül még további három alkalommal megismételtek. 1952-ben a Magyar Kupa döntőjéig masíroztak, s végül szoros csatában maradtak csak alul 3 : 2 arányban az MTK-val szemben. Kétszer hódították el az Országos Bányászkupát (1948-ban és 1952-ben), valamint a Népszava Kupát 1949-ben.
Az Aranycsapat tagjaként a felső sorban balról a második (forrás: Soccerdata.it online)
Buzánszkyra már 1949-ben felfigyeltek a legjelesebb szakemberek, amikor a magyar válogatott a Doroggal játszott edzőmérkőzést. Egy évvel később Sebes Gusztáv már komolyan számolt vele a nemzeti csapat keretében és 1950. november 12-én bemutatkozhatott a válogatottban a Bulgária elleni idegenbeli barátságos találkozón Szófiában, amely 1–1-es döntetlennel zárult. Innentől kezdve végérvényesen számításba vették a keretnél, ahonnan már kirobbantani sem lehetett volna. Játékos társai és a szakvezetők bizalmát és elismerését egyaránt kivívta. Az üstökösként ívelt pályafutása töretlen maradt, azonban egy jelentős változás bekövetkezett labdarúgó karrierjében, ugyanis egy merész húzással kipróbálták a védelemben is, mégpedig a jobbhátvéd szerepkörben. Olyan meggyőző és otthonos volt ebben is, hogy Sebes Gusztáv véglegesítette ezen a poszton, megtalálva az ideális személyt erre. Bár csatárként is maradandó teljesítményt nyújtott, végül jobbhátvédként vált világhírűvé. Ettől fogva mindenkori edzői Dorogon is ezen a poszton vetették be. A válogatottsága külön személyes boldogsággal is eltöltötte, ugyanis kiváló barátjával, egykori dorogi pályatársával, Grosiccsal újra egy csapatban szerepelt, mi több, hosszú éveken át kettejük nevével kezdődött a válogatott összeállítása. Ezen felül sokáig az egyetlen olyan labdarúgó volt, aki vidéki csapatból került az Aranycsapatba.
Az Aranycsapat a világbajnoki döntőn 1954-ben, Bernben. Buzánszky jobbról a negyedik. (forrás: Origo online)
A válogatott tagjaként 49-szer ölthette magára a címeres mezt és nemzeti csapatunk valamennyi világraszóló sikeréből kivette a részét. Olimpiai bajnok lett Helsinkiben 1952-ben, majd Európa-kupagyőztes Rómában 1953-ban, továbbá az évszázad mérkőzésének titulált 6–3-as győzelem aktív szereplője volt az angol–magyar mérkőzésen a Wembley stadionban 1953-ban és annak visszavágóján a budapesti 7 : 1-nek is 1954-ben. Pályafutása csúcsaként pedig a világbajnoki döntőig meneteltek, ahol bár 3 : 2 arányban alulmaradtak, viszont az erkölcsi siker mégis az övék lett. Az angol játékvezető két góllal is befolyásolta a végkimenetelt, miután egy szabálytalan körülmények között esett találatot megadott a németeknek, Puskás szabályos gólját meg elvette. A többi egyéb sportszerűtlen körítést nem is említve. Ezen felül a németeket 8–3-ra legyőzték még a csoportmeccsek során úgy, hogy a súlyosan megsérült Puskás kiválása miatt 10 emberrel fejezték be a találkozót, de még emberhátrányban is szereztek gólt. Emberi nagyságukat és tartásukat igazolta, hogy mindezek ellenére nem hivatkoztak a balszerencséjükre, hanem elsősorban magukat okolták a döntő elvesztéséért. Az viszont tény maradt, hogy a szakemberek és ellenfelek egyaránt, élén a futballkirály Pelével, a magyar Aranycsapatot tartották minden idők legnagyszerűbb válogatottjának. A világbajnokságot nyert német csapat kapitánya, Fritz Walter is elismerte, hogy nem kis szerencséjük volt, s szerinte a magyarok ellen tízből tíz meccsen kikapnának.
A dorogi csapat a Népstadionban. Buzánszky, mint csapatkapitány a játékvezetői hármas mellett a kép jobb oldalán
Az aktív játékos pályafutását 1960-ban fejezte be. A dorogi csapatban 13 éven át, 15 bajnoki évadon keresztül szerepelt. Összesen 330 bajnokit játszott a Dorog-színeiben és 25 gólt szerzett. Egyéb hivatalos meccsekkel együtt több, mint 400 alkalommal lépett pályára a Dorog játékosaként, amely során nemzetközi összecsapásokon is sikeresek voltak. Éveken keresztül nemcsak a védelem oszlopos tagja, de csapatkapitány is volt. Búcsúfellépésére 1960. június 26-án Dorogon került sor a Diósgyőr ellen, amely egyben az 1959–1960-as bajnoki évad zárófordulója volt. Akárcsak legelső meccsén, ezúttal is győztesen hagyhatta el a pályát, miután 2–0-ra verték ellenfelüket. Pályafutása során Dorogon edzői voltak: Szabó Péter, Horváth János, Wéber Lajos, Móré János, Kalmár Jenő, Sós Károly, Jeny Rudolf, Kemény Tibor, Laczkó István, Kléber Gábor és Szűcs György. Rengeteg egyesület örömmel legigazolta volna, azonban mindvégig kitartott a dorogi csapat mellett. Egyetlen kivételes alkalommal két játékostársával, Ilku Istvánnal és Varga Jánossal a Ferencváros csapatában is pályára lépett. A nagynevű fővárosi klub különös kéréssel fordult a dorogi vezetőséghez 1957-ben. Az FTC a Jugoszláviában rendezett nemzetközi túrájára kérték a nevezett játékosokat kölcsön, hogy a torna során a soraikban játszhassanak, amely végül sikeresen megvalósult. Minden olyan adottsággal és erénnyel rendelkezett, amelyek az igazi klasszisokat jellemzik. A ragyogó állóképessége, gyorsasága és technikai kifinomultsága mellett kemény, határozott, de roppant sportszerű játékos volt.
A dorogi gárda idegenben történő meccsre utazása egyikén készült felvétel az ötvenes évek derakán. A középpontban balról Monostori Tivadar, Göb Sándor szakosztályvezető, Buzánszky Jenő és Erős József buszsofőr, hátul pedig Fürtös Gábor a dorogi klub különjárata, Csalfa előtt. A busz elején lévő keret, ahol a járat számait szokták feltüntetni, stílszerűen egy bányászkalapáccsal volt ékesítve.
A lejátszott több, mint 500 tét- és hivatalos mérkőzései során védő létére mindössze kétszer jutott a kiállítás sorsára. Elsőként Dunaújvárosban a Sztálin Vasmű elleni bajnokin 1953-ban, másodjára, egyben utoljára pedig Tatabányán, a megyei rivális elleni rangadó alkalmán, 1958-ban. Minden meccsén egyenletes, kimagasló játékra volt képes, nemigen fogott ki rossz napot. Az újságok gyakran cikkeztek a Dorog egy-egy mérkőzését követően úgy, hogy Buzánszky mindvégig válogatott formában futballozott. Egy csipetnyi jó értelemben vett csibészség is jellemezte és megannyi anekdóta maradt fenn vele kapcsolatban. Többek között egy Haladás–Dorog bajnokin (a hazaiak akkori hivatalos neve Szombathelyi Lokomotív volt) 1954-ben történt, amelyre szilveszter napján került sor. A találkozó délután 1 órakor vette kezdetét Szombathelyen. A mindvégig harcos és jó iramú összecsapáson 1–1-es állásnál még bő 5 perc volt hátra a rendes játékidőből. A dorogi játékosok szerettek volna időben hazaérni és már Dorogon köszönteni az új esztendőt, így Buzánszky odalépett Bánkuti Andor játékvezetőhöz és felvetette, hogy nem fújná-e le idő előtt a találkozót, hogy annyival korábban is indulhassanak a hosszú úton hazafelé. A spori vette a lapot és lefújta a találkozót. Egy másik emlékezetes eset igazán meredekre sikeredett és könnyen komolyabb következménnyel is járhatott volna. A válogatott 1954 szeptember végén Moszkvában a Dinamo stadionban 1–1-es döntetlent játszott a Szovjetunió ellen. A magyar csapat a városközpontban lévő hotelban volt elszállásolva, ahol a meccs napjának éjszakáján a mieink egy kis klubösszejövetelt tartottak az egyikük szobájában. Az eszmecsere során némi italozgatás is zajlott és a fáma szerint Buzánszky egyszercsak „Köszöntsük az elvtársakat!” felkiáltással az ablakon kihajított egy pezsgős, vagy borosüveget, amely a Vörös téren csattanva landolt. Nem telt bele sok idő, amikor a karhatalmista egységek és egyéb szervek emberei hamarjában megjelentek a hotelban, amely igen kellemetlen és kínos perceket hoztak a magyar játékosoknak. Végül elcsitult az ügy, de akkoriban ennek komoly következményei lehettek volna.
Az Újpest elleni mérkőzésről szóló összefoglalóhoz csatolt fotó (forrás: Képes Sport)
Sportpályafutása során főállásban a Dorogi Szénbányák Felvételi osztályának vezetőjeként dolgozott. Az aktív játék befejezését követően szakedzői képesítést szerzett a Testnevelési Főiskolán és már 1961-ben a dorogi csapat vezetőedzőjének nevezték ki. Trénerként legalább olyan tehetsége és sikere lett, mint játékosként. Edzői filozófiáját külön jellemezte, hogy főleg saját nevelésekre próbált építeni, s amennyiben más egyesülettől is igazoltak, igyekezett ifjú reménységeket kiválasztani. Kezei alatt olyan későbbi legendák formálódtak, mint Szűcs Lajos, Karába János, Szuromi Antal, Takács Tibor, Makray Balázs, Bartalos József, Tóth Gyula, Horváth Péter, ifj. Laczkó István, Peszeki Jenő, vagy Virág Pál. Vezetése alatt érte el a klub a legnagyobb sikereit is. Az 1962–1963-as évadban csak gólaránnyal szorultak le a dobogóról az Újpest mögé és egyetlen pont választotta el őket a 2. helyen végzett MTK-tól. Edzőként is sikerült a Vidék legjobbja címet kivívnia és nemzetközi téren is tekintélyparancsoló eredményeket mutattak fel. 1962-ben két neves európai kupában is vitézkedtek. A Rappan, illetve Intertotó kupában csoportjukban a másodikok lettek úgy, hogy a csoportelső és egészen a fináléig jutott olasz Padova csapatát is legyőzték.
A Dorogi Öregfiúk csapatában zömében azokkal a játékosokkal, akikkel a Dorogra való igazolásakor játszott együtt 1947-ben. Balról: Szajlai, Csermák, Buzánszky, Pozsonyi, Klausz, Lampert, Pfluger, Kinczel, Laczkó, Pintér, Horváth. Guggolnak: Grosics, Molnár, Varga.
Ugyanebben az évben Antwerpenben európa-klasszis csapatokkal szemben elhódították a Húsvét-kupát, amely során a döntőben legyőztek a Bayern Münchent. A következő esztendőben Skóciában vettek részt a Bányászgálán, ahol ugyancsak megnyerték a kupát. Szintén a vezetése mellett ütötték el a Fradit a bajnoki címtől, miután a zárófordulóban legyőzték a címvédőt és ezzel a Győri ETO gárdáját segítették a csúcsra. 1961 és 1965 között sikert-sikerre halmoztak. Nagyszerű diadalmenetet hajtottak végre és hatalmas közönségsikert arattak a Szovjetunióban rendezett túrájukon 1965-ben. A dorogi kispadot követően rövid idő erejéig a szomszédos Esztergom csapatánál is edzősködött, majd a dorogi egyesület szakmai stábjában folytatta tevékenységét technikai vezetőként egészen 1976-ig. Ezen felül évtizedeken keresztül szerepelt a Dorogi Öregfiúk csapatában és számos nosztalgia meccsen is pályára lépett a válogatott öregfiúk csapatában is. Egyik emlékezetes ilyen alkalom volt a hazalátogató Puskás Ferenc tiszteletére rendezett öregfiúk gálameccs a Népstadionban 1981. június 6-án, a magyar–angol vb-selejtező előmérkőzéseként tetház előtt.
Buzánszky tisztáz a kapu előtt az Újpest elleni győztes bajnokin (forrás: Képes Sport)
Sportvezetői elismertsége kiterjedt országos szinten is. Előbb a Komárom–Esztergom megyei Labdarúgó Szövetség alelnöke, majd elnöke lett, később pedig kinevezést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségnél is. A különböző feladatokban rendre bizonyított, mígnem az MLSZ alelnöke, továbbá a Magyar Labdarúgó Akadémia Tanácsadó Testületének vezetője lett. Innen egyenes út vezetett a sportdiplomácia terén és hazánk sportnagykövetévé vált. Játékosként is rengeteg helyre eljutott a nagyvilágban, ebben a szerepkörében viszont gyakorlatilag bejárta az egész bolygónkat. Mindenhol határtalan tisztelettel és szeretettel fogadták. Szinte nem volt olyan rangos esemény, amelyre ne kapott volna meghívást. Rendszeresen vett részt világbajnokságokon, stadion-avatókon. Külön tiszteletmeghívót kapott az újjáépített Wembley stadion átadására is. Hazánk és benne szűkebb környezetének, Dorog jó hírnevét mindenhova elvitte és személyének köszönhetően számos neves híresség is szívesen érkezett látogatóba magyar földre. Egyfajta missziót is felvállalt, amelynek keretében a labdarúgás és a sport szeretetét, valamint az egészséges életmódot népszerűsítette az ifjúság köreiben. Maga is jó példával járt elő visszafogott, mértéket tartó életvitelével. Személye mindenféle fennhéjázást nélkülözött. Valamennyi meghívásnak igyekezett eleget tenni, legyen az akár egy kis település iskolája, vagy egyéb intézménye. Sokat adott magából a világnak, de sokat is kapott vissza. Népszerű és gyakori vendége volt a televíziók és rádiók műsorainak is. Pozitív megítélését csak erősítette közvetlen, kedves és vidám stílusa, kiváló humora, egyeben szerénysége és alázata. Szinte minden erkölcsi elismerést elért, amit ember csak kaphat.
Az álábbi legkiemeltebb kitüntetésekben részesült az élete során
- A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója
- Olimpiai érdemérem
- Munka Érdemrend
- Testnevelés és Sport Kiváló dolgozója
- Dombóvár díszpolgára
- Dorog díszpolgára
- Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
- Csík Ferenc-díj
- A Dorogi FC Örökös Tagja cím
- Farkaslaka díszpolgára
- Szent István-díj
- Prima Primissima díj
- Magyar Örökség Oklevél
- Magyarország felemelkedéséért érdemérem
- Magyarország hírnevéért díj
- A Nemzet Sportolója
- Emberi Méltóságért
- Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Becsületrend
- Életmű Fair Play-díj
Halálát követően Királyhelmec posztumusz díszpolgáráva avatta.
A legnagyobb elismerés számára az emberek tisztelete és szeretete volt. Miután a londoni győzelmet követően hazatért, a dorogi lakosok a kitörő óváción túl egy kedves meglepetéssel is várták. Házához egy vadonatúj kerítést emeltek tiszteletük jeléül. A kerítést csak 6:3-as kerítésként emlegették. Lelkes dorogi lokálpatrióta is volt. Bár szülővárosát mindig büszkén és tisztelettel emlegette, magát doroginak titulálta. Híres megállapítása, miszerint „Budapest Dorog külvárosa” szállóigévé vált. Ezt arra mondta anno, amikor megkérdezték, hogy miért nem igazol, vagy költözik a fővárosba? Aktívan részt vett a település közéletében. Az Önkormányzat munkáját segítve a Sportbizottság tagjaként tevékenykedett, továbbá a Dorogi-szénmedence Sportjáért Közalapítvány elnökségi tagja volt. Rendszeres résztvevője volt az állami és városi ünnepségeknek, kiállításoknak és hangversenyeknek és persze a dorogi csapat futballmérkőzéseinek, de sokszor látogatott ki a sportpályára akár csak edzést is megnézni. Egy dolgot nehezen lehetett vele szemben elérni, mégedig megelőzni a köszönésben. Szinte mindenkinek előre köszönt, bárhol, bármikor összetalálkozott is vele az ember. Vallásos neveltetése végigkísérte az életét. Hazaszerető és a nemzetért való folyton tenni akarás jellemezte.
Pályán kívül is igazi gavallér volt társaival együtt, akikkel kiváló barátságot is ápoltak. Az ötvenes években készült felvételen Dorogon az Otthon tér környékén korzóznak nagyszerű pályatársaival. Balról Hargitai Nándor, Bakonyi István, Ilku István, Buzánszky Jenő és Révész István. A helyi kis lurkók lelkesen követik őket. (forrás: a Pfluger család albumából)
Az 1956-os események idején a lakhelyén megalakult Dorogi Nemzetőrség tagja lett, ahová a helyi sportolók, élén a labdarúgók, az elsők között csatlakoztak. Felügyelték a rendet, gondoskodtak a lakosság zavartalan élelmiszer ellátásáról. A szabadságharc leverését követően megróvásban részesültek, egyesek internálótáborba is kerültek, Buzánszky pedig ’56 után többet nem lett válogatott. Legutoljára a lengyelek ellen 4 : 1 arányban megnyert hazai mérkőzésen szerepelt a válogatottban 1956. július 15-én. A 49 válogatottsága során 36 győztes találkozó volt, s mindössze négy vereség. Egyben részese volt a rekordnak számító 32 egymás utáni veretlen mérkőzésnek, amely során bő négy éven át nem találtak legyőzőre. Háza a Sándor utcában állt, ahová szívesen látta vendégeit. Közvetlen szomszédja egykori játékostársa, egyben kiváló barátja, Bakonyi István volt, akivel az aktív játék befejezését követően életük végig együtt munkálkodtak a dorogi klubnál edzőként, valamint a sportalapítványnál. Szemközti szomszédja pedig az egykori dorogi olimpikon és mesteredző, Solymár Károly leánya, Solymár Judit, akivel ugyancsak kiváló szomszédi viszonyt ápolt és számos helytörténeti munkában is együtt tevékenykedtek. Szinte utolsó napjaiig is aktív maradt, bár kétségtelenül nagyon megviselte felesége, Lenke néni halála, majd néhány hónap leforgása alatt Monostori, Grosics és Bakonyi elvesztése is. Szeretett dorogi klubjának centenáriumát még megélhette és személyesen részt is vett a 100 éves ünnepségsorozaton 2014-ben. Végül életének 90. évében, 2015. január 11-én, az Aranycsapat tagjai közül utolsóként hunyt el az esztergomi kórházban.
Az Aranyvonat a Nyugati pályaudvar csarnokában
Gyászszertartása állami keretek között zajlott és végső nyughelye a fővárosi Szent István bazilika, ahol több egykori kiváló pályatársával alussza örök álmát. Gazdag sporthagyatékának tárgyi emlékei a Puskás Intézethez kerültek. Szellemi hagyatékát pedig fia, ifjabb Buzánszky Jenő igyekszik tovább vinni, aki számos sportdiplomáciai rendezvényen aktívan vesz részt, míg unokája, a legifjabb Buzánszky Jenő lévén a Dorogi FC elmondhatja magáról, hogy soraiban jelenleg is van egy Buzánszkyja, aki a dorogi utánpótlás csapatokat erősíti. Érdekesség továbbá, hogy e keresztnevet viselő valamennyi dorogi játékos valódi klasszis volt, egyben Jenő bácsi csapattársai. Gramsh Jenő, Kiss Jenő, Lakat Jenő, valamint edzőként tanítványaként Peszeki Jenő. Emlékének ápolására széles körökben történnek erőfeszítések. Mind a dombóvári szülőházára, mind a dorogi otthonára emléktáblát helyeztek el, több helyen szobrot emeltek a tiszteletére. Dorogon nemzetközi utánpótlás emléktorna őrzi a nevét, amelyet minden év januárjában rendeznek a dorogi sportcsarnokban. Még életében róla nevezték el a dorogi stadiont, továbbá az ország számos egyéb helyiségében emléktornákat és intézményeket.
Így marad meg az emlékezetben
Születésének centenáriumán országszerte megemlékezések, rendezvények zajlanak. Többek között ezen a hétvégén, május 3–4. között zajlik Telkiben a nagyszabású Buzánszky Jenő 100. rendezvénysorozat – Ifjúsági torna, ahol a dorogi lány U14-es és a fiú U11-es csapataink is részt vesznek. A cikk megjelenése előtt érkezett legfrissebb hírek szerint mindkét dorogi csapat a torna első napján lebonyolított selejtezőkön kiválóan szerepelt, így a Jenő bácsi születésnapján esedekéses döntőkben is érdekeltek. Buzánszky Jenő nemcsak az egyik leghíresebb dorogi, hanem az egyik legismertebb magyar ember, aki már életében legendává vált, s a legendák mindig köztünk maradnak.
Borítókép: Az arcképes embléma a Magyar Érmeforgalmazó Kft. online oldaláról származik.
Külön köszönet Tóthné Pfluger Zsuzsa részére a jelzett képek megosztásáért.
Szabó Gyula
