Térségünkben Dorogon, Esztergomban, Kesztölcön, Epölön, Bajóton és Lábatlanon számíthatunk tervezett áramszünetekre május második felében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű beavatkozások biztonságos…
Browsing: Dorog
Május 12-én rendezte meg Dorog Város Önkormányzata az Európa Nap – a Párbeszéd Napja ünnepét a művelődési házban, az Eucharisztia 1938-2020 című programsorozat nyitórendezvényeként – számol…
Május 11-13-a között rendezték meg Magyarország egyik legnépszerűbb sporteseményét, az UltraBalatont. Ahogyan már korábban megírtuk, a dorogiak 5 csapattal, 24 fővel vágtak neki a 221 km-es…
A dorogi rendőrök május 13-án, vasárnap 6 óra 31 perckor Dorogon, a Köztársaság utca és az Iskola utca kereszteződésében ellenőrizték egy Citroen típusú személygépkocsi vezetőjét. A…
A Labdarúgó NB II. 35. fordulójában a Dorogi FC vendége az Aqvital FC Csákvár volt május 13-án, vasárnap. A találkozón a dorogiak nyertek, ezzel együtt zsinorban…
A napokban tárgyalják azoknak a rablóknak az ügyét, akik egy idős dorogi házaspárt vertek meg, majd fosztottak ki vagyonukból 2014-ben. N.T.R. vádlott 2013. decemberében kölcsönkért N.K.-tól…
Dorog és környéken ismét több helyen számíthatunk sebességellenőrzésekre május 12-18-a között. Az alábbiakban kigyűjtöttük a mérőhelyeket és az időpontokat. 2018. május 12. szombat 09.00-19.00 Pilismarót, Dömös,…
A Labdarúgó NB II. 35. fordulójában a Dorogi FC vendége az Aqvital FC Csákvár lesz, május 13-án, vasárnap 17 órakor a Buzánszky Jenő Stadionban. A dorogiak…
Korábban írtuk, hogy javaslatot lehetett tenni, hol mérjenek a rendőrök. Megszületett a döntés a mérési helyszínekről és a javaslatot tevők közül a rendőrség 10-10 embert meghív…
A korábbi évekhez hasonlóan a Dorog és Térsége Turizmus Egyesület szervezi meg idén is a városi gyereknapot Dorogon. Az egyesület elnökével, Szekér Zoltánnal beszélgettünk az idei…
Május 10-én, csütörtökön egy MÁVAG 242-es típusú gőzmozdony különvonat indul Budapest Nyugati Pályaudvarról Esztergomba, majd Esztergomból Komárnoba. A nosztalgia különvonat a tervezett menetrend szerint 8.40-kor indul…
Sátorbontás és nyárfelkészítő karbantartási munkálatok kezdődnek május 28-án, Dorogon, a Nipl Stefánia Uszodában. A sportlétesítmény május 27-én, vasárnap délután 16 órakor bezár. A sátorbontás, valamint a…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága mind a tizenkét NB I-es, és további öt NB II-es klub kérelmét jóváhagyta az élvonalra. A bizottság első,…
A Dorogi Kerékpáros Egyesület szervezésében május 6-án, vasárnap reggel 14 bevállalós bringás elindult Dorogról meghódítani a Dömös fölé magasodó hegyet, a 639 méteres Prédikálószéket. Voltak közöttük,…
Óriási siker volt a Magyar Kempo Szövetség válogatottjának és azon belül az esztergom-kertvárosi Fighting Kempo csapat dorogi versenyzőinek a XV. IKF Kempo Világbajnokság és a 16…
Hatalmas összefogással újult a Zrínyi iskola udvara, a „72 óra kompromisszum nélkül” akció keretében három napon át a föld napjának hétvégéjén – olvasható a Közhírré Tétetik…
A Dorogi Rendőrkapitányság vezetője, Krasula János rendőrezredes az április 27-én megtartott testületi ülésen beszámolt a város bűnügyi, közbiztonsági adatairól. Az Év Rendőrkapitányságának választott dorogi intézménynek köszönhetően…
A dorogi Új-Hullám SE úszói részt vettek a május 5-6-án megrendezett XVII. BVSC Kupa Nemzetközi Úszóversenyen. A sportolóknak összesen 5 érmet sikerült begyűjteniük: Meczger Sárának egyet,…
A Labdarúgó NB II. 34. fordulójában a BFC Siófok vendége a Dorogi FC volt, május 6-án, vasárnap. Hasonlóan a múltkori Kisvárda mérkőzéshez, most is az egyetlen…
Május 4-én, pénteken délelőtt 11 óra magasságában egy mentőhelikopter érkezett Dorogra. A mentőknek a Schmidt Sándor lakótelepen sikerült leszállniuk. Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot, akik tájékoztattak, hogy…