Pályázaton nyert 600 ezer forintot a Dorogi Zrínyi Ilona Óvoda, hogy a 2017/18-as nevelési év során megvalósított, számos, a pedagógiai programjukhoz kapcsolódó tehetségműhelyben a gyarapíthassák a…
Browsing: Dorog
A Dorogi Kerékpáros Egyesület zebegényi kerékpártúrája május 27-én, a Dunakanyar legszebb részén vezetett keresztül. Esztergomból a Mária Valéri Hídon át Párkányba tartottak, ahonnan megcsodálhatták a Bazilikát…
Vasárnap került sor az InterAktív Gyereknapra Dorogon, amely egy nagyon jó hangulatú, vidám eseményként zárult. A szervező Dorog és Térsége Turizmus Egyesület a környékbeli cégek, a…
A dorogi Új-Hullám SE sportolói a hétvégén részt vettek a Komárom-Esztergom megyei úszó körverseny harmadik fordulójában, Komáromban. A dorogi sportolóknak összen 20 érmet (4 arany, 8…
A DorogiSport és a Dorogi Kerékpáros Egyesület azt szeretné, hogy nemtől, kortól, lakóhelytől függetlenül vonzó és biztonságos utakon juthasson el bárki munkába, iskolába, vásárolni, szórakozni kerékpárral.…
Térségünkben is megkezdődik az idei szúnyoggyérítési program. Az első “permetezés” május 30-án, szerdán napnyugtakor lesz. Május 30-án, földi úton történő szúnyoggyérítést végeznek térségünkben az alábbi településeken:…
A hétvégén került megrendezésre a Rúdsport Magyar Bajnokság, ahol a dorogi Star Pole Dance Fitness Stúdió is képviselte magát. A dorogiak közül egy versenyző indult Master…
A hétvégén a DNC birkózó csapata Horvátországba utazott, mindemellett Tatabányán diák és serdülő területi csapatbajnokságon is részt vettek a sportolóik. Dorogi Nehézatlétikai Club birkózó csapata Horvátországba,…
Május 27-én, vasárnap az NB II. 37. fordulójában a Dorogi FC vendége a Békéscsaba 1912 Előre volt a Buzánszky Jenő Stadionban. Az első félidőben a békéscsabaiak…
Egy nő tett bejelentést a Dorogi Rendőrkapitányságra május 24-én, csütörtökön. Elmondta, hogy ismeretlen személy eltulajdonította a mobiltelefonját a munkahelyéről. A dorogi rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Rövid…
Elbírálták az Év Homlokzatfelújítási Terve 2018 pályázatait. Az idén értékes pályamunkák, látványtervek érkeztek be Dorog Város Önkormányzata és a Baumit Kft. által kiírt és támogatott pályázatra…
Dorog és környéken ismét több helyen számíthatunk sebességellenőrzésekre május 26-31-e között. Az alábbiakban kigyűjtöttük a mérőhelyeket és az időpontokat. Május 26. szombat 09.00-19.00 Esztergom-kv., Retek u,…
Május 27-én, vasárnap, a dorogi Club Balaya színes programokkal és véradási lehetőséggel várja a gyermekeket és szüleiket. A játszóházi programok mellett lesz arcfestés, csillámtetkó, aranymosás, kürtös…
Tatabányán rendezték meg az NB II női felnőtt és a női ifjúsági harmadosztály utolsó kézilabda mérkőzését. A Dorogi ESE ifi csapata a női ifjúsági III. osztály…
A megye egyetlen NB II-es csapata, a Dorogi FC vendége ezúttal a Békéscsaba 1912 Előre, a dorogi Buzánszky Stadionban, a Merkantil Bank Liga NB II. 37.…
Május 27-én igazi különlegességnek lehetnek részesei az érdeklődő táncoslábú gyerekek, hiszen az InterAktív Gyereknap részeként valódi klipforgatásra kerül sor az Otthon téren. Vasárnap már reggel 9-től…
Dorogon is megkezdődnek az idei szúnyoggyérítések. Az első “permetezés” május 30-án, szerdán napnyugtakor lesz. Május 30-án, földi úton történő szúnyoggyérítést végeznek Dorog város területén. A gyérítésre…
Egyetemre vagy főiskolára jársz és szeretnél egy kis pénzt keresni? Jelentkezz animátornak a Dorog és Térsége Turizmus Egyesülethez! Június 8. és szeptember 16. közötti, hétvégi munkavégzéshez…
Május 31-én, csütörtökön 17 órakor a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár vendége Pálfy Margit színművésznő lesz. A színművésznő „Jelentés a szívdobogásról” – Széchi Margit korai versei…
Két hónapos munkavégzés után a napokban készült el a dorogi Bimbó utca, amely már új környezetben várja a lakókat. A 80 millió forintos beruházás során új…