Így változtak az ingatlanárak térségünkben

6 év ezelőtt

Az idei év is sok izgalmat jelentett az ingatlanpiac tekintetében és a következő is tartogathat meglepetéseket. Kíváncsiak voltunk, látható változást…

Csökkentett nézőtérrel folytatja novemberben a Babits Mihály Színház

6 év ezelőtt

A keddi kormányhatározat értelmében 30 fősre csökkentette nézőterét a Babits Mihály Színház, így várják a nézőket a novemberi előadásaikon és…

Kórházkastély Csákváron

6 év ezelőtt

Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében a csákvári…

Egy rövid idegenvezetés Bécsben

6 év ezelőtt

Bécs Ausztria fővárosa, és egyben Európa egyik leglátogatottabb városa. A főváros báját és gazdag történelme nagy részét a Duna partján…

Fiatal tokodi lányok állhatnak a bíróság elé

6 év ezelőtt

A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a három fiatalkorú lánnyal szemben. A gyanú szerint egy 16 éves és két…

Igazoltatás közben bukott le a körözött személy

6 év ezelőtt

Az egyenruhások 2020. november 6-án az esztergomi Mária Valéria hídnál igazoltattak egy férfit, akiről kiderült, hogy körözés alatt áll. A…

Kanossza-járás a Szegedre vezető damaszkuszi úton

6 év ezelőtt

Mélyponton lévő csapatunk sorozatban negyedszer is kikapott. A roppant gyengére sikeredett októbert követően egyelőre a november is gyászosan telik. A…

Felújított útszakaszokat adtak át Mogyorósbányán

6 év ezelőtt

Október 6-án, pénteken három utca felújított útszakaszait adták át Mogyorósbányán. Az átadó ünnepségen Havrancsik Tibor polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Többek…

Utcák újultak meg Tokod-Üveggyárban

6 év ezelőtt

Összesen több mint 2 kilométer hosszan újultak meg az úthálózatok Tokod-Üveggyárban. Bánhidi László polgármestertől megtudtuk, hogy a felújítási munkálatok a…

Hiába volt vétlen a balesetben, ittassága miatt a bíróságon felelhet

6 év ezelőtt

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki februárban motorkerékpárral szenvedett balesetet Tokodon. Habár a motoros volt a vétlen, mégis büntetésre számíthat,…