Lakossági tájékoztatót tett közzé szeptember 26-án Dr. Tittmann János a Kenyérmezői-patak ügyében. Dorog polgármestere szerint a hatóságoknak eddig nem sikerült felderíteniük a szennyezés forrását. Közölte: az önkormányzat megteremti a probléma felszámolásához szükséges hatósági együttműködés feltételeit.
A város honlapján megjelent közleményben a polgármester arról írt, hogy Dorogon vannak olyan személyek és szervezetek, amelyek tevékenysége szabálytalan környezetterhelést okoz. Konkrét személyt vagy szervezetet nem nevezett meg.
„Sajnálom, hogy a jogkörrel és szakmai eszközökkel rendelkező hatósági szervezetek nem tudták felderíteni a Kenyérmezői-patakot szennyező forrást” – fogalmazott Dr. Tittmann János.
A városvezető az önkormányzatok mozgásterére is kitért: álláspontja szerint fontos jog- és hatásköröktől fosztották meg őket, pénzügyi forrásaikat pedig az Alkotmánybíróság által is elmarasztalt módon szűkítették. Hozzátette azonban, hogy a nehézségek ellenére lépni kívánnak a patak ügyében.
„A fent leírtak ellenére, mint eddig más ügyekben is, meg fogjuk teremteni a patakszennyezés felszámolásához szükséges hatósági együttműködés feltételeit” – írta.
A tájékoztató az együttműködés résztvevőiről, a tervezett intézkedésekről és azok ütemezéséről nem közölt részleteket. A polgármester zárásként arra kérte a lakosságot, hogy mindenki vigyázzon jobban a környezetére.
A Kenyérmezői-patak állapotával lapunk korábban is foglalkozott. Augusztus 15-i cikkünkben beszámoltunk arról, hogy Magyar Péter dorogi önkormányzati képviselő, Lieber Tamás, a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület elnöke, valamint Czanek Balázs környezetmérnök bejárta a patak dorogi medrét. A helyszínen több helyen hulladékot találtak, az állapotokat fényképekkel dokumentálták.
Magyar Péter akkori tájékoztatása szerint az ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult. A képviselő a nyomozó hatóságtól kapott információkra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a patakba befolyó folyadék hatósági vizsgálata nehézfém jelenlétét mutatta ki.
Közben a patak tulajdonjogának rendezésében is történt előrelépés. Ahogyan azt szeptember 25-én megírtuk, Szegvári József önkormányzati képviselő tájékoztatása szerint augusztusban döntés született a 2133 helyrajzi számú patakszakasz ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról. Ez a Dorogra belépő szakasztól a Derkovits utca vonaláig tartó részt érinti.
A szeptemberi beszámoló szerint a szerződéskötés folyamatban volt, a tulajdonjog végleges megszerzéséhez pedig földhivatali bejegyzés is szükséges. A másik, 10-es helyrajzi számú patakszakasz átadásához még kormánydöntésre van szükség. Szegvári József szerint a teljes tulajdonba vétel a vízmegtartást, a vízminőség javítását és a természeti értékek megőrzését szolgáló fejlesztések előtt is lehetőséget nyithat.
Borítókép: dorog.hu
