Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre az a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai rockzene akkori képviselőinek színe-java lépett színpadra több tízezer rajongó előtt. Azon a bizonyos júniusi hétvégén a település lakosságának többszöröse gyűlt össze Dorogon. Az évfordulóra készült megemlékezésre szánt emlékcikk első fejezete után most a második résszel folytatódik és két naponta ütemezve jelennek meg a következő részek. Így a 3. rész június 25-én lesz olvasható (Az 5 évvel ezelőtti cikkem frissített változata).
A fesztivál hetében napról napra nőtt a várakozás, s Dorogon ez lett a fő beszédtéma. A településen élők közül nemcsak sokan voltak rockrajongók, de – mint oly sok más helyen – Dorog is kitermelte a maga „fenegyerekeit”, akik még a távolabbi régiókban is szereztek némi hírhedtséget. A hatvanas évektől kezdődően minden generációból nőttek ki olyan hihetetlen egyéniségek a településen, akik – a P. Mobil után szabadon – az út másik felén mentek.
A ’81-es fesztivál idején a Fusz, Kacsa, Kocka, Zsanó, Saláta vagy Popej nevek fogalomnak számítottak, akárcsak az egyes galerik. Közülük is Dorog legrégebbi lakótelepéhez köthető ZCSB (azaz a Zalkai Csöves Banda) már kész legendának számított. Mellettük persze a régi nagyok még mindig jelen voltak, és valahol példaképként szolgáltak sok kiskamasz számára is.
A dorogi „csibészek” egy csoportja 1972-ben. Közülük többen is ott voltak a ’81-es fesztiválon (forrás: Hédai Ferenc)
Kissrácokként – magam alig töltöttem be akkor a 12. életévemet – barátaimmal jókat viccelődtünk azon a nyáron, mondván: „Kacsáék mekkora házibulit rendeznek már, hogy a Smidiben tartják.” Ugyancsak találgatás folyt közöttünk arról, vajon játszik-e majd Dorogon az Edda az új album dalaiból?
A zenekar második nagylemeze éppen azon a tavaszon jelent meg, s vele együtt egy kislemezt is piacra dobtak, amely részben az új lemez beharangozójának számított. A rögzítését elsősorban az előző évben forgatott Ballagás című filmnek köszönhette, amelynek zenéje az Edda dalaira épült. A kislemezen a film főcím- és záródala, a Kölyköd voltam, valamint a Néma völgy szerepelt.
Az 1980-ban megjelent kislemez borítója
Éppen az előző hónapban voltunk osztálykiránduláson a Balaton-felvidéken. Ha jól emlékszem, a második nap ebédjét Keszthelyen fogyasztottuk el egy elegáns étteremben, ahol zenegép is működött, benne pedig az említett Edda-kislemezzel. Desszertként közös zenehallgatás következett, miután osztálytársaimmal és a velünk utazó másik két párhuzamos osztály diákjaival az összes fellelhető bélást begyűjtöttük és bedobáltuk a gépbe. Egy órán keresztül megállás nélkül a Kölyköd voltam szólt. Mire elindult a buszunk, már a tanáraink is kívülről fújták.
Ez pedig én vagyok 1981-ben, 12 évesen
Csütörtökön elkezdtek szállingózni a messzebbről érkező első fesztiválozók. Akiknek voltak dorogi ismeretségeik, azok időben lelevelezték jövetelüket és megszervezték az ellátásukat. Többen sátrakkal felszerelkezve érkeztek, és kisebb-nagyobb „kempingeket” alakítottak ki a lakótelepek zöldterületein. A szerencsésebbek egyenesen a helyiek lakásaiban kaptak szállást.
Pénteken valóságos népvándorlás kezdődött. Az ország legtávolabbi régióiból, sőt külhonból – főként a Felvidékről – is érkeztek fiatalok, akik már a nagy buli előtti napon jelen akartak lenni. Így estére már sok ezren gyűltek össze Dorogon.
A X-es úti lakótelepen – a mai Köztársaság úti telepen – a III-as számú háztömb mögött is jó néhány sátor állt (fenti kép). Az itt kempingezők a lakók jóváhagyásával töltöttek el néhány éjszakát. Nagyszüleim háza éppen e telep közvetlen szomszédságában állt, s magam is ott cseperedtem hatéves koromig. Miután szüleimmel megkaptuk saját lakásunkat a közeli lakótelepen, azután sem telt el nap, hogy ne fordultam volna meg itt. A nyári szünidő döntő részét is ezen a környéken töltöttem.
Bármerre ment az ember, lépten-nyomon fiatalok csoportjaival futott össze az utcákon, tereken és a boltokban. Az egyre növekvő tömeg ellenére eleinte sem különösebb fennakadás, sem komolyabb konfliktus nem alakult ki. A látogatók zöme jókedvűen és barátságosan viselkedett.
Szemtanúja voltam, amikor az Otthon téri közértben a pénztár előtt kígyózó sorban álló fiatalok nemcsak türelmesen kivárták sorukat, de egy idős nénit előzékenyen előre is engedtek. Napközben folyamatosan hallani lehetett a harsány nevetéseket és a spontán dalra fakadásokat, amikor a kedvenc zenekarok dalait kántálták.
Nyilván akadtak helybeliek, akik kevésbé nézték jó szemmel a növekvő tömeget, mások pedig egyenesen megbotránkozva figyelték az eseményeket. A lakosság döntő többsége azonban jó szívvel vagy legalábbis toleránsan viszonyult a vendégekhez.
A nevezetes üzlet az Otthon téri park felőli oldalról
Ekkorra ért meg anyai nagyszüleim kertjében a hatalmas szemű, ropogós cseresznye. A terebélyes fa a kert hátsó részében, közvetlenül a kerítés mellett állt. Egy kisebb csoport éppen arra vonult, és az utcáról csodálták a szép termést. Nagypapám kiszólt nekik:– Ennétek belőle? Az igenlő választ követően gereblyenyéllel kezdte leverni az ágakról a cseresznyét. A srácok kapkodták a lehulló szemeket és csak úgy falták. A papa még azt is felajánlotta, hogy aki ügyes, felmászhat a kerítésről a fára. Három-négy ifjú már fent is termett, és dobálta lefelé a gyümölcsöt. Pár perc múlva lemásztak. Egy magasra nőtt, hosszú hajú fiatalember még visszaszólt:
– Köszönjük szépen bátyám, nagyon finom a cseresznyéje!
A fesztivál során az egyik leglátogatottabb bolt az Otthon téri ABC volt
A komoly méretű üzlet 1964-ben nyílt meg, a mellékelt felvétel pedig a nyolcvanas évek elején készült. A dorogiak számára fogalomnak számított, hiszen valóban szinte mindent lehetett itt kapni. A kiszolgáló személyzet hosszú éveken át szinte változatlan maradt, és különösen közvetlen, kedves csapatként ismerték őket. Tekintve, hogy karnyújtásnyira laktunk innen, természetesen nekünk is ez volt a fő bevásárlóhelyünk.
Aznap igazi nyári meleg tombolt, verőfényes napsütéssel, estére azonban hatalmas zivatar érkezett. Mennydörgés és villámlás után iszonyatos zápor zúdult egész Dorogra.
Sokan a köztereken – élükön az Otthon téri és Jubileum téri parkkal – tervezték eltölteni az éjszakát a szabad ég alatt, de a hosszan kitartó esőzés miatt menekülőre fogták. Rengetegen húzódtak be a lakótelepek lépcsőházaiba, pincéibe, s tömegesen lepték el az aluljárót is.
A nevezetes aluljáró, amely a település északi és déli része között teremt összeköttetést
A tekintélyes hosszúságú és egy személyautónak is elegendő szélességű aluljárót – amelyet a helyiek egyszerűen csak alagútnak neveztek – teljesen ellepték a fiatalok. A hirtelen lezúduló eső azonban idővel ide is befolyt. Az alkalmi lakók hering módjára összezsúfolódva töltötték ott az éjszakát.
Szombat hajnalban a munkába induló vagy éjszakás műszakból hazafelé tartó helyieket egészen különös látvány fogadta. Szinte lehetetlen volt átkelni az alagúton a bent fekvő tömegtől. Néhányan ugyan átverekedték magukat rajta, de hamar híre ment Dorog-szerte, hogy mindenki inkább a Mária utcai átkelőt használja.
Az 1920-as években készült alagút a másik oldalról, a vasútállomás felőli kijárattal
Ugyancsak sokan éjszakáztak a Pala partján, ahol sátrakat vertek, továbbá a koncert helyszínén, a Schmidt-villa parkjában is, többnyire hálózsákokban. Közülük többen az óvoda előterében kerestek menedéket a zuhé elől.
Az óvoda a gyógyszergyár intézménye volt. Részben az ovisok, részben pedig a Smidibe járó alsósok közlekedésének megkönnyítésére 1976-ban közvetlen átjárót építettek a sűrűn lakott városrészek és a villapark között. Ennek köszönhetően sokkal biztonságosabbá vált az átkelés, mint az Esztergomi úti közúti híd használatával.
A Schmidt-villába és az óvodához vezető gyalogos átjáró napjainkban a patakon átívelő hídról
A fesztivál már reggel 9 órakor kezdetét vette, így a belterület nyolc óra körül fokozatosan ürülni kezdett. A tömeg egy része a Schmidt-villa felé indult. Igaz, délelőtt még főként a feltörekvő zenekarok léptek színpadra, de sokan rájuk is kíváncsiak voltak. Mások inkább az előző napi megpróbáltatások után próbálták rendbe szedni magukat.
Az élelmiszer-ellátásban komoly fennakadást okozott, hogy hajnalban a boltok elé kirakott friss tejtermékek és pékáruk a fesztiválozók könnyű zsákmányává váltak. A szállítók minden nap a nyitás előtt pakolták le az árut, amelyet később a bolti dolgozók hordtak be az üzletbe. Azon a szombat reggelen azonban alig maradt mit behordaniuk. A kiéhezett fiatalok gyakorlatilag mindent eltüntettek. Mondjuk a kereskedelem illetékesei talán előrelátóbbak is lehettek volna.
A villa épülete madártávlatból
Reggel azonban újabb utánpótlás érkezett, hiszen az igazi nagy tömeg ekkor futott be Dorogra. A fővárosból félóránként indultak buszok, a vonatok ugyan ritkábban jártak, de minden szerelvény zsúfolásig megtelt.
A közlekedési vállalatot szinte megoldhatatlan feladat elé állította a fesztiválra utaztatás. Rengeteg pótjáratot indítottak, és csak szombaton több mint hétszáz járat közlekedett, de ez is csupán enyhíteni tudta a tumultust.
A fesztivál egyik beharangozója – Komárom megyei lap, 1981. június 25.
A buszokkal érkezők szinte közvetlenül a fesztivál bejáratánál szállhattak le, hiszen a Schmidt-villánál eredetileg is hivatalos megálló működött az Esztergomi úton. A vonattal érkezők pedig – ha nem Dorogon, hanem az azt követő Kenyérmező megállóhelyen szálltak le – egyenes úton juthattak el a villához.
A fesztivál pontos helyszíne egy korabeli légifelvételen
A belépőjegy 80 forintba került, ami alapvetően – különösen a fellépők névsorát tekintve – nem számított túlzónak. Egy átlagos koncert akkoriban 30–40 forint körül mozgott. Egy fiatal számára ugyanakkor a 80 forint korántsem volt aprópénz.
Egy gombóc fagylalt 1 forintba került, egy kiló kenyér 3,60-ba, a mozijegy 2 és 10 forint között mozgott, Dorogról Budapestre pedig félárú jeggyel 28 forintért lehetett felutazni. A magyar nagylemezek ára 90 forint körül alakult, a műsoros magnókazetták pedig már 150 forintba kerültek.
A hanghordozóknál maradva említést érdemel, hogy az ország egyetlen hanglemezgyára, a Hungaroton présüzeme éppen Dorogon működött, ráadásul alig tízpercnyi sétára a Schmidt-villától.
A villapark az egykori színpad felől
A fesztivál pontos látogatószámát lehetetlen meghatározni, annyi azonban bizonyos, hogy az eladott belépők száma meghaladta a harmincezret. Emellett sokan belógtak, ami nem bizonyult különösebben nehéz feladatnak.
A belépéskor ugyanis egy egyszerű nulla jelet nyomtak az emberek kézfejére, amelyet többen könnyedén átadtak társaiknak, amíg a festék meg nem száradt. Ha mondjuk egy bonyolultabb betűt vagy jelet használnak, nehezebb lett volna a trükközés.
Egyes helyeken ötvenezer főről írtak, de a realitás inkább 35–40 ezer körül lehetett. Dorog akkori 12 ezres lélekszámához képest ez egészen elképesztő szám.
Cikkrészlet – Komárom megyei Dolgozók Lapja, 1981. június 25.
Ekkora tömegdemonstrációra korábban nem volt példa Dorog történetében, bár hasonló nagyságrendű embertömeg egyszer már összegyűlt a településen. Igaz, teljesen más jellegű esemény alkalmából.
1938-ban Magyarország rendezhette meg a 34. Eucharisztikus Világkongresszust, amelynek egyik vidéki kiemelt programja éppen Dorogon zajlott. 1938. május 30-án a Szénoltár téren – a mai Jubileum téren – szabadtéri misét tartottak, amelyen mintegy harmincezer ember vett részt.
Folytatás következik…
Borítókép: A rajongók tömege a Schmidt-villában, a színpad felől fotózva – MTVA Archívum
Külön köszönet: Hédai „Bubu” Ferenc (R.I.P. 2021.) részére a cikkben szereplő fotóért és Menyhárt Csabának a korabeli újságcikkek másolatáért, amelyek elvesztek a korábban lementett archívumunkból.
Az előző rész az alábbi linket megnyitva olvasható:
Szabó Gyula
