Újabb különleges kezdeményezéssel várja a fiatalokat az „Ablak a jövőre” közösségi zöld tér projekt. A szervezők olyan dorogi iskolások jelentkezését várják, akik szívesen felolvasnának egy tanító mesét, hogy hangjuk később a projekt keretében elhelyezett pihenőpadok QR-kódjain keresztül szólalhasson meg.
A felhívást a Szemétirtók csapata teszi közzé. A tervek szerint a közösségi térben elhelyezett padokon található QR-kódok segítségével az érdeklődők meséket hallgathatnak majd meg, amelyeket helyi gyermekek olvasnak fel.
A jelentkezés egyszerű. A pályázóknak először ki kell választaniuk egyet a megadott mesék közül, majd csendes környezetben hangfelvételt kell készíteniük a felolvasásról. A hanganyagot e-mailben kell elküldeniük, megadva nevüket, évfolyamukat és iskolájuk nevét. A jelentkezéshez szülői hozzájárulás is szükséges, amely IDE KATTINTVA tölthető le.
A szervezők elsősorban olyan bátor gyerekeket keresnek, akik szeretnek mesélni, és szívesen lennének részesei egy olyan projektnek, amely a természet szeretetére és a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet.
A felhívás beadási határidejét meghosszabbították, így a jelentkezéseket 2026. június 19-ig várják az ablakajovore@gmail.com e-mail-címre.
A projektben részt vevő gyermekek hangja később a közösségi tér látogatóihoz szólhat, így az általuk felolvasott meséket bárki meghallgathatja a QR-kódok segítségével.