A Suzuki Motor bejelentette, hogy az elkövetkező öt-hat évben 8 milliárd dollárnak megfelelő összeget fektet be Indiában, miközben megindult az e-Vitara nevű közepes méretű elektromos autó gyártása – írja az autoapro.hu
A Suzuki célja, hogy megvédje vezető szerepét a világ harmadik legnagyobb autópiacán, amely egyben a legnagyobb piaca az értékesítés és a bevétel tekintetében is, hála a Maruti Suzukiban lévő többségi részesedésének.
A fejlesztések nyomán India lesz a Suzuki Motor elektromos autóinak globális gyártási központja, a tervek szerint 100 országba exportálnak majd járműveket, beleértve Japánt és az európai piacokat is, az elektromos járművek értékesítésének lassulása ellenére.
A Maruti gudzsaráti üzemében augusztus 26-án kezdődött meg a közepes méretű e-Vitara gyártása. A tervek szerint üzem a világ egyik legnagyobb autógyártó központjává válik, a tervezett 1 millió darabos kapacitással – mondta Toshihiro Suzuki, a Suzuki Motor elnöke.
A gyártás beindításához kapcsolódó rendezvényen részt vett Narendra Modi indiai miniszterelnök is, aki azt mondta, hogy az üzem „nagy ugrás” a kormány „Make in India” célkitűzése felé. Modi, aki a jövő héten Japánba látogat, a Marutit említette nagyszerű példaként az India és Japán közötti erős üzleti és személyes kapcsolatokra – írja a Reuters.
A Suzuki gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége, és ezáltal tovább erősödik Magyarország vezető szerepe is a globális autóiparban – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Esztergomban.
A Suzuki 2025-ös fejlesztései között kiemelkedik a Suzuki gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása Esztergomban. Az állam 1,9 milliárd forint támogatást adott a japán autógyártó több mint kilencmilliárd forintnyi értékű projektjéhez, amelynek keretében bővítették a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, illetve nagy lépést tettek a létesítmény karbonsemleges működése felé – írja a vg.hu
Forrás: autoapro.hu / vg.hu / Reuters
Borítókép: Magyar Suzuki