Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának ötvenkettedik részében a jeges Disko-öböllel ismerkedhetünk meg.
Az idehaza tapasztalható nyári kánikulából sokan vágyódnak hűvösebb éghajlatú tájakra. Így voltunk ezzel mi magunk is, bár nem ez volt a fő mozgatóerő, sokkal inkább egy egzotikus, számunkra kevésbé ismert ország felfedezése. A Csámborgó iroda még 2023 novemberében hirdette meg tizennégy fő számára 8 napos grönlandi útját, amelyhez korábbi túratársakkal, barátokkal együtt magam is csatlakozhattam.
Második Sisimiut-ban töltött napunk után talán az egész utazás legjobban várt programja következett, pontosabban az azt megelőző vízi utazás a „SARFAQ ITTUK” névre keresztelt személyszállító hajóval. Reggelünk így a várakozás izgalmával telt. Súlyos hátizsákjainkat, bőröndjeinket taxi fuvarozta le a kikötőbe, ahol már vár javában folyt a hajó felkészítése a következő majd húsz órás utazásra. Ennyi volt ugyanis a távolság az északabbra fekvő, Disko-öböl partján fekvő Ilulissatig. Maga a hajó egyébként a déli Qaqortoq-ból – ami 3300 lakosával Grönland negyedik legnépesebb települése – teszi meg a Disko-szigetig tartó több napos útját, és ennek közbülső állomása az odaút nagyjából háromnegyedénél található Sisimiut. Az oda-visszaút egy teljes hétig tart.
Hajóhoz fésült program
Ilulissatba, eddig az Északi sarkkörtől 250 kilométerre északra fekvő településig tartó hajóútra a jegyeket már fél évvel indulásunk előtt meg kellett vásárolnunk, hiszen a száz férőhely – tekintve a ritka járatokat – hamar megtelik. Tulajdonképpen egész grönlandi programunkat ehhez a hajóúthoz kellett igazítanunk. Persze az utat belföldi repülővel is megtehettük volna, ezek ugyanis sokkal gyakrabban közlekednek, ráadásul a légiút csupán másfél órát vesz igénybe, ám tudtuk, hogy a ránk váró látnivalót testközelből, vagyis a vízről élvezhetjük csak igazán. A hajóra tehát velünk együtt körülbelül százan váltottak jegyet, igaz az utasok a jó néhány útba ejtett kikötőben valamelyest cserélődtek, ám sokan – legfőképpen külföldi turisták – hozzánk hasonlóan Ilulissatba tartottak.
A jegyárban fekhely, ebéd és vacsora is benne volt, így jellegzetes grönlandi étkeket is megkóstolhattunk. A fekhely alatt természetesen nem kabinokat kell érteni – azokat is vásárolhattunk volna méregdrágán –, hanem be kellett érnünk a hajó fenekében kialakított alvófülkékkel. Ezekben a függönnyel elválasztott kicsiny helyiségekben 6-8 emeleteságy található, mindegyik ágy szintén függönnyel elszeparálva egymástól. Az ágyakon egyszerhasználatos papírlepedő és párnahuzat gondoskodott a higiéniáról. Ezzel egyébként sem volt gond, a hajó makulátlanul tiszta volt, beleértve természetesen a mellékhelyiségeket is. A csomagok tárolására külön fakkok szolgáltak. Igazából túl sok időt nem szándékoztunk eltölteni idelent, a kissé nyüzsgő, áporodott szagú, meleg alagsorból hamar a fedélzetre kívánkoztunk.
Amikor elindul a hajó…
A kikötőben állva kellemes volt az időjárás, be is rendeztünk magunknak egy kis sarkot a közelben vételezhető kinyitható székekből, s úgy gondoltuk, hogy nem is megyünk innen sehová, hiszen minden bizonnyal ezernyi csoda vár majd ránk, amit szeretnénk idegenektől nem zavartatva szemlélni, fotózni. Mindez jó ötletnek tűnt, egészen addig, amíg a hajó el nem indult. Az öböl védett vizéből kihajózva, a hideg szél hamar eszünkbe juttatta, hogy nem a francia Riviérán vagyunk, és az egyhelyben ücsörgés kezdett kényelmetlen lenni. Hamar beláttuk, hogy állva, sétálgatva, időnként a hajó szalonjába (étterem) betérve sokkal elviselhetőbb ez az utazás.
A hatalmas ablakokon keresztül is nagyszerű volt a kilátás. Igaz, azért egy-egy látnivaló megörökítéséért gyakran léptünk ki a fedélzetre is.
Az ebédért és a vacsoráért is sorba kellett állni, akárcsak egy önkiszolgáló étteremben, majd a pénztárnál a jegyet lecsekkolva írták jóvá a fogyasztást, és itt kellett kifizetni a menü feletti, pluszban választott tételeket is. A vacsora hasonlóképpen telt, a sor nem volt hosszú, a száz utas étkeztetése gördülékenyen zajlott.
Időközben kisebb-nagyobb fjordok mentén hajóztunk, az utat számtalan szirt, sziget kísérte, és nagyjából az utazás félidejénél felbukkantak az első jégtömbök is. Kezdetben inkább apró jégtutajok voltak ezek, majd következtek a jégtáblák, és hamarosan az első jéghegynek titulált képződmények is.
Ébredés a jégtáblák csikorgására
Hajónk jó néhány települést útba ejtett, többnyire néhai bálnavadász-falvakat. Persze kikötni itt nagyobb móló híján nem lehetett, ezért motorcsónakkal tették partra az utasokat, előfordult, hogy csupán két személyt. Ezek a kicsiny települések szemmel láthatóan a külvilágtól teljesen elzártak, kizárólag hajóval vagy helikopterrel közelíthetők meg.
Hajónk Ilulissat előtti utolsó megállóját, Aasiaat városkában tartotta, ahol 45 percre elhagyhattuk járművünket. Fél szemünket azért a hajón tartottuk és a kikötő környékén tettünk egy rövidke sétát. Éjfél felé járt már, fáradtak voltunk, de az éjféli nap miatt – világos volt – nem éreztünk késztetést az alvásra.
Azért a hajóra visszatérve tettünk egy próbát, megkerestük ágyainkat és próbáltunk alvást imitálni. Egy rövid időre talán sikerült is. A bóbiskolásból a kora reggeli órákban fémes csattanások hangja riasztott. Azonnal beugrott, hogy ezt a csörömpölést mi okozza; a kétely az apró ablakon kipillantva hamar bizonyossággá vált; hajónk immáron a jégtáblák közt törte az utat. Megérkeztünk hát célállomásunkra, a Disko-öbölbe.
Felvételünk a hajnali órákban készült, miután álmosan, de annál lelkesebben siettünk a fedélzetre megörökíteni az első tekintélyesebb jéghegyek látványát. Bár már négy napja Grönladon voltunk, valójában ekkor éreztük azt, hogy megérkeztünk.
Lieber Tamás
