Esztergom első plazmaferezis (plazmaadó) központja színvonalas körülmények között teszi lehetővé a plazmaadást. A plazmaadás amellett, hogy egy jótékony célt szolgál, plusz kereseti lehetőséget is biztosít munkavállalói számára.
Az esztergomi Plazma Állomásról
Esztergomban, a Szent Tamás utca 1. cím alatt található plazmaferezis állomás 2024 decemberében nyílt meg azzal a céllal, hogy összekötő szerepet játsszon a segíteni akaró és a segítségre szorulók között. Számos olyan betegség létezik, aminek kezeléséhez elengedhetetlen az emberi vérből levett plazma, amelyből olyan életmentő gyógyszerek készülnek, amik szintetikus úton nem állíthatók elő. Például az örökletes vérzékenységben, azaz hemofíliában szenvedő beteg egy heti gyógyszeralapanyagának előállításához 25 plazmaadóra van szükség. Ez a szám is mutatja, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy minél több ember váljon rendszeres plazmaadóvá. Bár napjainkban Magyarországon ritka betegségnek számít a hemofília, mintegy 3000-en érintettek, azonban az örökletes betegségeken túl, baleset (például súlyos égési sérülés) következtében is kerülhet bárki olyan helyzetbe, hogy szüksége legyen plazmából előállított gyógyszerre.
Pontosan mi is az a (vér) plazma? És hogyan tud segíteni ez a betegek életminőségének javításában?
A plazma a vérmennyiség mintegy felét (50-60%) kitevő halványsárga folyadék, amely 85-90%-ban vízből áll, továbbá olyan, a gyógyszergyártás szempontjából is fontos fehérjéket tartalmaz, mint a véralvadási faktorok és immunfehérjék. A hemofíliások esetében a plazmából előállított gyógyszerek pontosan a hiányzó véralvadási faktort pótolják, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a véralvadás folyamata megfelelő legyen, és ne okozzon például egy-egy vágott seb, vagy akár külső behatás nélküli bevérzés komolyabb problémát vagy szövődményeket. Vérplazmából készülnek még az immunrendszer működési zavaraiban szenvedő embereknek adható immunglobin készítmények, valamint a keringő vértérfogat helyreállítására és fenntartására adott humán albumin infúziók, pl. égési sérültek esetében.
Kiből lehet plazmaadó és miért jó számára, ha rendszeres donor válik belőle?
Minden 18-60 év közötti, minimum 50, maximum 130 kg testsúlyú személy, aki nem szenved semmilyen krónikus vagy fertőző betegségben és az előzetes komplex állapotfelmérésen megfelelt. A vizsgálatot követő egy hét múlva – alkalmasság esetén – már jöhet is plazmát adni. A kíméletes eljárásnak és a szervezet gyors regenerációjának köszönhetően akár már 72 óra elteltével is újból lehet plazmát adni, éves szinten maximum 45 alkalommal.
A plazmaadásért minden alkalommal minimum 9.000 Ft-os költségtérítést adnak készpénzben a ráfordított időért cserébe, valamint a minél gyorsabb regenerációt elősegítendő enni- és innivaló finomságok mellett rendszeres egészségügyi kontrollt és szakmai hátteret biztosítanak donoraiknak, így naprakész információval rendelkezhetnek saját egészségi állapotukról, és a megelőzés révén sokat tehetnek saját egészségük megőrzése érdekében. A komplex állapotfelmérés megismétlésére minden 15. plazmaadás alkalmával van szükség, így bármilyen, időközben felmerülő kérdés vagy esetleges állapotbeli eltérés okán szakmai segítséget nyújtanak donoraik számára.
Milyen előnnyel járhat a munkáltató számára, ha munkavállalói rendszeres plazmaadókká válnak?
- Minden, csapatban végzett tevékenység képes még jobban összekovácsolni a dolgozókat.
- Karitatív tevékenységet pártoló cég filozófiájával könnyebb azonosulnia egy munkavállalónak, ráadásul erősebb lehet a cég/munkáltató iránti elkötelezettsége.
- A lojalitás csökkentheti a fluktuációt, illetve a betegség miatti hiányzások számát, amelyek révén a munkáltatói költségek-ráfordítások mértéke is tervezhetőbb-kiszámíthatóbb.
- A munkavállalók számára előírt, kötelező éves szűrésen kívül olyan rendszeres egészségügyi kontrollt és hátteret képes biztosítani a plazmaadói számára az esztergomi Plazma Állomás, amely révén egyrészt a saját egészségüket illetően tudatosabbak lehetnek, nagyobb hangsúlyt fektethetnek a megelőzésre, továbbá (rászoruló) embertársaik iránti felelősségérzetük is nőhet, ami a munkához és munkatársakhoz való hozzáállásukat is pozitívan befolyásolhatja.
- Az esztergomi Plazma Állomás profi szakembergárdája, a tágas, világos és korszerű plazmaállomás mind-mind azt a célt szolgálja, hogy a hozzánk betérők a lehető legnagyobb biztonságban és kényelemben érezhessék magukat!
Elérhetőségek
Plazma Állomás Esztergom
2500 Esztergom, Szent Tamás utca 1.
+36 20 456 2030
www.esztergomplazma.hu
www.facebook.com/esztergomplazma