Május 1-jén, csütörtökön délelőtt két személyautó ütközött össze Esztergom-Kertvárosban, a Damjanich János út és a Matus Gyula utca kereszteződésénél.
Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy az esetről 10 óra 16 perckor érkezett a bejelentés. Hozzátette: egy gépkocsi úgy hajtott ki a védett útra, hogy a STOP táblánál nem állt meg, ahol egy szabályosan közlekedő személyautóval ütközött össze. A baleset során anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesethez az esztergomi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kellett számítani.