Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a visszaeső férfivel szemben, aki fém- és rézforgácsot lopott egy esztergom-kertvárosi telephelyről.
Az Esztergomi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat szerint az elkövető 2024. június 29-én az esztergom-kertvárosi telephelyre a kerítés nyitott kapuján keresztül bement, és az ott lévő 2 darab, 200 literes fémhordóban elhelyezett összesen kb. 75 kilogramm fém- és rézforgácsot a két hordóból magához vette – többszöri fordulást követően – majd a forgácsot a nála lévő táskába tette és elhagyta a helyszínt, ezáltal a rézforgácsot jogtalanul eltulajdonította.
A férfi a fém-és rézforgácsot hulladékátvevő telephelyen 20.000 forintért értékesítette. Az elkövetési érték 187.500 forint, amely nem térült meg.
A férfi más bűncselekményeket is elkövetett, ezért az Esztergomi Járási Ügyészség halmazati büntetésül börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra, valamint a sértett kárának megfizetésére kötelezésre tett indítványt.
A felvételen a lopás látható:
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség