Ököllel többször megütött két rendőrt, egyiküket meg is rúgta egy húszas éveiben járó férfi Komárom-Esztergom vármegyében. A támadás során két egyenruhás megsérült. A bíróság augusztus 14-én…
Browsing: bűncselekmény
Három kábítószer-kereskedőt és hét fogyasztót fogtak el egy összehangolt rendőrségi akció során. A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya négy hónapon keresztül nyomozott az ügyben. A Komárom-Esztergom Vármegyei…
Több mint 12 év fegyházbüntetést szabhatnak ki azzal a büntetett előéletű nővel szemben, aki egy esztergomi lakásban öngyilkossági szándékkal felgyújtotta magát, a tűz miatt a lánya…
A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri annak az ismeretlen férfinak az azonosításához, aki a gyanú szerint júliusban feltört egy parkoló személygépkocsit a leányvári vasútállomásnál, majd…
Duguláselhárítás ürügyén jutott be két férfi egy 91 éves asszony esztergomi otthonába, ahonnan összesen kétmillió forinttal távoztak. A rendőrök személyleírás alapján azonosították és elfogták a feltételezett…
Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a nővel szemben, aki térségi társasházközösségek bankszámláiról tulajdonított el közel 25 millió forintot. A vádirat szerint az elkövető 2010. és 2020. évek…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak az esztergomi férfinek, akit egy országos akció keretében fogtak el, mert 2024. májusa és 2024. novembere között interneten árusított kábítószert szerzett…
Nem jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélték azt a büntetlen előéletű tokodaltárói férfit, aki a vád szerint fiatalkorúként éveken át követett el szexuális bűncselekményeket két, nála jóval…
Korábban beszámoltunk róla, hogy nem jogerősen 20 év fegyházbüntetésre ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a visszaeső férfit, aki 2025 februárjában Sárisápon szexuálisan bántalmazott, majd megpróbált megölni…
Az Esztergomi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott három férfi ügyében, akik közül ketten éveken át értékesítettek kábítószert Dorogon, míg a harmadik rendszeres vásárlóként fogyasztotta a tiltott szereket.…
180 óra közérdekű munka büntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki ittas állapotban randalírozott Esztergomban, a Pöttyös téren. A vádirat szerint a férfi 2024. szeptember…
Lakásokból és autókból is próbált lopni egy 35 éves férfi Esztergomban június 14-én. Bár az első két kísérlete nem járt sikerrel, végül egy nyitva hagyott autóból…
A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11020/204/2026. bűnügyi számon eljárást folytat kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján két ismeretlen személy 2026. május…
Nem mindennapi lopási ügyben nyomoz az Esztergomi Rendőrkapitányság. A rendőrök egy lábatlani igazoltatás során két fiatal férfinél összesen 107 darab pálcikás jégkrémet találtak, amelyekről az érintettek…
Nem jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélték azt a büntetett előéletű esztergomi férfit, aki vasvillával és késsel támadt rá haragosa édesanyjára. A megállapított tényállás szerint a büntetett…
Közérdekű munka büntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki ittas állapotban randalírozott Esztergomban, a Pöttyös téren. A vádirat szerint a férfi 2024. szeptember 26-án ittas…
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Budakörnyéki Járási Ügyészség azt a férfit, aki egy jegyellenőrt bántalmazott egy Esztergomba tartó vonaton. A vádirat szerint a tatabányai férfi…
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vett őrizetbe az esztergomi rendőrség egy férfit és egy nőt. A nyomozás adatai szerint a páros hónapokon keresztül árusíthatott kristályt Esztergom és Dorog…
Maszkban, elemlámpával a kezében jelent meg egy dorogi épületben egy férfi, ahol egy hajléktalan férfi aludt. A vádirat szerint bottal bántalmazta áldozatát, pénzt és értéktárgyakat követelt…
Elfogtak egy kábítószer-kereskedéssel gyanúsított nőt Esztergom térségében: a rendőrök éppen akkor csaptak le rá, amikor egy vevőjének próbált tiltott szert eladni. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi…