Öt napon és öt éjszakán át horgászott 32 csapat a VI. Neszmélyi Nagyhalfogó versenyen, ahol összesen 166 öt kilogramm feletti halat fogtak. A legnagyobb ponty a Marika Presszó Tát csapatának horgára akadt, de az Esztergomi Snecizők is büszkélkedhettek húsz kiló feletti fogással. A résztvevők közben a gyermekhorgászokat is támogatták: a visszaváltható palackok és dobozok árából 77 010 forintot gyűjtöttek össze.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a 120 órás Nagyhalfogó versenyt a neszmélyi belső Duna-ágban. Az ország számos pontjáról érkező csapatok célja az öt kilogrammnál nagyobb pontyok és amurok kifogása volt.
Schmidt-Kovács Bence, a KEMHESZ szakmai igazgatója elmondta: a csapatok egyszerre hat bottal, behúzós módszerrel horgászhattak, a csalit csónakkal vagy etetőhajóval juttathatták a kiválasztott helyre. Halradart is használhattak, hogy feltérképezzék a számukra kisorsolt, három-négy hektáros területet a Neszmély és Süttő közötti szakaszon.

Húsz kiló feletti fogások, térségi sikerek
A versenyen összesen 166 öt kilogramm feletti halat fogtak, átlagtömegük meghaladta a kilenc kilogrammot. Tizenkét példány 15 és 20 kilogramm közötti volt, három pedig a húszkilós határt is átlépte.
A legnagyobb halat az Alibi Fishing Team fogta: egy 22,8 kilogrammos amurt. A legnagyobb pontyért járó elismerést a Marika Presszó Tát csapata érdemelte ki egy 22,3 kilogrammos példánnyal, míg az Esztergomi Snecizők egy 20,6 kilogrammos hallal kerültek a legnagyobb fogások közé.
Az összesített versenyt a Red Fox Fishing Team nyerte 205,5 kilogrammos fogással. A dobogó sorrendje:
- 1. Red Fox Fishing Team: Halmos Edmond, Kovács Attila és Madarász Patrik – 205,5 kilogramm.
- 2. Pro-Fish: Csomai Elemér, Horváth Viktor Ferenc és Marton Norbert – 119,5 kilogramm.
- 3. Horgász Baráti Kör Team: Halász Roland, Sándor Tamás és Tőkés Zoltán – 103 kilogramm.
A MOHOSZ hivatalos versenynaptárában is szereplő rendezvényen a támogatóknak köszönhetően az első tizenkét helyezett csapatot díjazták.

A palackok árával a gyermekhorgászokat segítik
A verseny közösségi összefogást is hozott. Az egyik induló, a Carp Team felhívására a résztvevők összegyűjtötték a verseny alatt kiürült, visszaváltható palackokat és dobozokat. Az ezek után járó összeget a KEMHESZ gyermekhorgász-programjainak támogatására ajánlották fel.
Az akcióval 77 010 forint gyűlt össze. Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke megköszönte a kezdeményezést, kiemelve, hogy a csapatok a jövő horgászaira is gondoltak.
A résztvevők a környezetükre is ügyeltek: a verseny végén megtisztították a horgászállásokat, és rendezetten hagyták maguk után a Neszmélyi-mellékág partját.

A fogások a halgazdálkodás számára is fontosak
Zoltai Dániel szerint a Nagyhalfogó eredményei a Duna nagyhalállományáról is értékes információkat adnak. A fogási adatok, a halak mérete és kondíciója, valamint a jelölések és visszafogások egyaránt segítik a szövetség halgazdálkodási munkáját.
A versenyt szakmai program is kísérte. A nulladik napon Szári Zsolt, a MOHOSZ alelnöke a halgazdálkodás és a horgászat aktuális kihívásairól beszélt, Juhász Máté biológus a Tisza-tó halállományát és annak vizsgálatát mutatta be. Orbán Pisti a modern nagyhalas pontyhorgászat tapasztalatait osztotta meg, Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezetője pedig a szövetség halgazdálkodási tevékenységét ismertette.
Fotók: KEMHESZ
