Esztergom

Díszdiplomákat adtak át Esztergomban

Október 7-én, szombaton díszdiploma-átadóünnepséget szerveztek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi karán.

A díszdiploma-átadó egy különleges alkalom az esztergomi kar számára, hiszen ekkor azért gyűlnek össze most már évről évre, hogy köszöntsék azokat a pedagógusokat, akik már fél évszázaddal vagy még annál is régebben kezdték meg pályafutásukat az oktatás terén. A pedagógusok a társadalom építőkövei, akik generációkon átívelő hatást gyakorolnak az emberek életére, őket ünnepeljük, mint a tudás és a bölcsesség hűséges őrzőit.

A rendezvényen azok a nyugdíjas pedagógusok vehették át díszdiplomájukat, akik 50, 60, 65 illetve 70 éve végeztek a Vitéz János Tanárképző Központ jogelőd intézményeiben.

Először Dr. Kozma Gábor dékánhelyettes úr, a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Keresztény Pedagógiai és Pszichológiai Kutatócsoport vezetője köszöntötte az egybegyűltetek. Őt követően Dr. Juhász Márta tanszékvezető asszony beszédében hangsúlyozta, hogy ezen az ünnepen az alma mater tiszteleg azon volt hallgatói előtt, akik tisztességgel, becsülettel kitartottak a tanítói hivatásban. Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatát Dr. Alberti Péter alpolgármester képviselte.

Az ünnepség fényét emelte az Érsekvadkerti Pedagóguskórusának a műsora és a Prímási Iskolaközpont diákjainak magas színvonalú előadása. Dr. Szederkényi János nyugalmazott gyémánt diplomás gondolataival zárult a ceremónia!

Fotók: Juhász Zsófia Vanessza

Megosztás