Dorog

Változott a forgalmi rend a dorogi Hungária lakótelepen

„Lakó-pihenő övezet” jelzőtáblát helyeztek ki a dorogi Hungária lakótelepen, így ott járművel legfeljebb 20 km/h sebességgel lehet közlekedni.

Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete lakossági panasz alapján felülvizsgálta a Hungária lakótelep forgalmi rendjét. A lakótelepen élő dorogi lakosok sebességkorlátozás bevezetését kérték a Hungária lakótelep teljes területére. A forgalmi rend megváltoztatásának ügyében felkért forgalomtechnikai szakértő a lakó-pihenőövezet kialakítását javasolta a teljes területre – olvasható a legutóbbi testületi ülés előterjesztésében.

A lakó pihenő övezetben a megengedett legnagyobb sebesség 20 km/h, nem kell minden útkereszteződés után sebességkorlátozó táblát kihelyezni, az övezeten belül a 20 km/h minden útra vonatkozik, további közúti jelzőtáblák kihelyezése nélkül is. Az útkereszteződéseket nem kell elsőbbségadás kötelező táblával jelölni, minden útkereszteződésre a jobbkéz szabály vonatkozik a közlekedőkre az övezeten belül, a jobbkéz szabály miatt minden útkereszteződésnél szükséges lassítani a közlekedőknek, ez az övezeten belül közlekedők sebességét tovább csökkenti. Maximum 3,5 t megengedett együttes össztömegű járművek hajthatnak be az övezetbe.

A gyalogosok az úttesten is közlekedhetnek akár a forgalom kismértékű zavarásával is, mivel a Hungária lakótelepen nincs kiépített járda, a gyalogos is az úttesten közlekednek.

A Hungária lakótelep és a Bécsi út kereszteződésébe az alábbi közlekedési táblák kerültek kihelyezésre:

  • „Lakó-pihenő övezet kezdete”, illetve „Lakó-pihenő övezet vége”, „Zsákutca” forgalmi táblák véglegesen.
  • A Hungária és a Bécsi út kereszteződésbe kihelyezésre kerülnek az „Egyéb veszély” és „Forgalmi rend változás” közúti jelzőtáblák 3 hónapra, ideiglenes jelleggel.
  • Az új közlekedési tábláinak kihelyezéséről a Kincstári Szervezet gondoskodik az útellenőri feladok ellátásával megbízott szakember közreműködésével.
Megosztás