Dorog

Ellopta, majd felgyújtotta az elektromos rollert

Közel négy év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a lopott rollert felgyújtotta Dorogon, szerelemféltésből több alkalommal megütött egy férfit, valamint Táton egy buszmegállóban kiborította a szeméttárolót, illetve összetörte a váró üvegét.

A megállapított tényállás szerint a sértett 2021. június 3. napján 21 óra körüli időben egy dorogi lépcsőházban leállította a 390.000 forint értékű elektromos rollerjét. A vádlott 21 óra 15 perc körül a sértett rollerjével távozott azzal a céllal, hogy azt értékesíti. Pár nappal később a vádlott a rollert Dorog külterületén egy konténerbe helyezve felgyújtotta, ezáltal azt megsemmisítette.

A vádlott 2021. június 4. napján 22 óra körül a dorogi tartózkodási helyén italozott két férfivel. A vádlott és az egyik férfi között szerelemféltésből vita alakult ki, majd a vádlott a fotelban ülő sértetthez lépett és több alkalommal, ököllel megütötte őt. A bántalmazásnak a jelenlévők közbelépése vetett véget. Ezután a sértett a mobiltelefonján rendőri segítséget akart hívni, azonban a vádlott a telefont elvette tőle és összetörte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a szem környékét ért ütés alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is. A vádlott a sértett telefonjának összetörésével 70.841 forint kárt okozott.

A vádlott 2021. augusztus 5-én Táton egy buszmegállóban várakozás közben kiborította a szeméttárolót, majd több alkalommal beleütött és belerúgott a váró biztonsági üvegébe, amely emiatt összetört. A rongálással okozott kár 69.472 forint.

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, lopás, garázdaság és rongálás vétsége miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság a 2023. január 11. napján tartott tárgyaláson a korábban 6 alkalommal büntetett vádlottat távollétében 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a férfit az okozott kár megtérítésére. Az ítéletet az ügyész és a védő tudomásul vette, a vádlottnak az ítéletet hirdetményi úton kézbesíti a bíróság.

A roller eltulajdonításáról készült felvétel:

Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék