Hírek

Kazal, a pótolhatatlan

Nyolc éve hunyt el az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő – emlékezett vissza a Puskás Intézet a honlapján.

Buzánszky Jenő 1925-ben született Újdombóváron. A Dombóvári Vasutasban kezdte pályafutását, majd az 1946-ban Pécsre igazolt. Egy évvel később a baranyai városból tette át székhelyét Dorogra. Itt rövid ideig csapattársa volt Grosics Gyula. Buzánszky 13 éven keresztül szolgálta játékosként a Dorogi Bányászt, amellyel az 1948–1949-es szezonban megnyerte a magyar másodosztály küzdelmeit, 1952-ben kupa-döntős volt (a fináléban az MTK győzött 3–2-re a Dorog ellen). A bányászcsapat legjobb élvonalbeli szereplése Buzánszkyval 1955-ben a bajnoki ötödik hely volt.

Buzánszky Jenő, becenevén „Kazal” 1950 és 1956 között 49 alkalommal játszott a nemzeti csapatban, amellyel 1952-ben olimpiai bajnok volt, 1953-ban Európa-kupát nyert, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmes lett. A dorogi védő játszott az olimpiai döntőben, az 1953-as angol-magyar 3–6-on, az 1954-es magyar–angol 7–1-en, valamint az ’54-es vb összes mérkőzésén.

Játékos-pályafutását befejezve, 1961-től 1972-ig szakvezetőként. Két-két ízben volt a Dorogi Bányász és az Esztergomi Vasutas mestere. A dorogi klub az 1962–1963-as szezonban vele a kispadon érte el története legjobb helyezését az élvonalban, Buzánszkyék a negyedik helyen végeztek az NB I-ben, s csupán rosszabb gólkülönbségük miatt nem értek oda a dobogóra. Az Aranycsapat legendája vezetőként is részt vett a honi futball irányításában. Volt a Komárom–Esztergom Megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese és elnöke, valamint elnökségi tagként a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ-ben) is feladatokat vállalt. Buzánszky Jenőt érdemeit elismerve számos díjjal tüntették ki: megválasztottak Dombóvár és Dorog díszpolgárának, 2010-ben Prima Primissima díjjal jutalmazták, 2011-ben pedig a Nemzet Sportolója lett. Nevét az NB II-es dorogi focicsapat stadionja őrzi. Buzánszky Jenő 89 évesen, 2015. január 11-én Esztergomban hunyt el.

Forrás: puskasintezet.hu
Borítókép: MTI/Varga György

Megosztás