Kategóriák: Hírek

Kvízversenyt rendeztek Párkányban

A CSEMADOK (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) által szervezett versenyen hét csapat mérkőzött meg egymással, ahol a Szuperholding nevű csapat állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Június 10-én pénteken a CSEMADOK párkányi alapszervezete a Sir Higgins Pub-ban első alkalommal rendezte meg kvízversenyét azzal a céllal, hogy népszerűsítse az egyesületet, illetve új tagokat vonjon be.

A versenyen nyolc témakör volt, témakörönként 4-4 kérdéssel. A válaszokat egy-egy lapra felírva kellett beadni a zsűrinek a fordulók végén. Mindemellett minden csapat kapott 4 kártyát: 2 feladom és 2 db 30 másodperc időkérés kártyát. Ezeket bármikor fel lehetett használni, ha nem tudta, vagy késve tudta csak a csapat a megoldást. A feladom kártyákért 1-1 pont is járt. A nyertesek könyveket és cd-ket kaptak, illetve felvételt nyertek a CSEMADOK párkányi alapszervezetébe (igazolvánnyal és éves tagsági bérlettel).

A témakörök között szerepelt matematika, közélet, fizika, földrajz, irodalom, zene, illetve a CSEMADOK-kal és Párkánnyal kapcsolatos kérdések. A kérdések igazán változatosak voltak, pl. felelni kellett arra, hogy ki volt a CSEMADOK párkányi alapítója, melyek Párkány testvérvárosai, mikor van a párkányi templom búcsúja és ki a védőszentje, melyik sorozat ment a tévében, amit megszakítottak Antal József miniszterelnök halálakor, de például a Trónok harca szereplőinek vezeték és keresztnevét is össze kellett párosítani. Mindemellett voltak tippelős kérdések is, például, hogy Mikor alkotta meg Michael Jackson a Thriller című dalt, vagy mikor nyert Oscar díjat a Légy című magyar animációs film.

A versenyt három és fél pontos előnnyel a Szuperholding csapat nyerte meg, melynek a tagjai: Bőhm Balázs, Forgács Péter, Sinkó Gyula, Takács Kriszta. Bőhm Balázs remekül ismerte e Trónok Harca szereplőit, Sinkó Gyula egyből tolta a matematikai sor folytatását, Forgács Péter a fizikai feladványok tudora volt, Takács Kriszta pedig a párkányi templom búcsúját vágta kapásból.

A második helyet a Feketét, a harmadik helyet megosztva a Kvíziók és a Rég-ész-ek csapatai szerezték meg.

A kvíz verseny a szervezők szerint még a nyáron folytatódik!

További képek az eseményről>>

Megosztás