Október 3-án az egészségmegőrzés is helyet kap a szombati bevásárlás mellett az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőttön 8 és 13 óra között ingyenes szűrővizsgálatokkal, szakértői tanácsadással, előadásokkal és interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket.
A rendezvény a megelőzés és az egészségtudatos életmód fontosságára hívja fel a figyelmet, miközben lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók szakemberektől kérdezzenek, és többféle vizsgálaton is részt vegyenek. Érdemes tehát a piaci vásárlás mellé egy kis időt az egészségünkre is szánni.
A délelőtt során vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérés, testsúly- és testzsírmérés, valamint testösszetétel-vizsgálat is elérhető lesz. A programban PSA-teszt, hallás- és látásvizsgálat, talpvizsgálat, anyajegyszűrés, interaktív fejlesztő játékok gyerek coach segítségével, továbbá bőrgyógyászati vizsgálat és konzultáció is szerepel.
A mozgásszervi egészség megőrzéséhez gyógytornász-tanácsadás és testtartásanalízis nyújt segítséget, a táplálkozással kapcsolatos kérdésekkel pedig dietetikai tanácsadáson fordulhatnak szakemberhez az érdeklődők. Az automata defibrillátor működését bemutatón ismerhetik meg a látogatók.
A Richter Egészségdélelőtt külön figyelmet szentel az emlőrák elleni küzdelemnek és a daganatos betegségek megelőzésének. Szakorvosi előadások és beszélgetések segítik a tájékozódást, emellett emlővizsgálati modell és mammográfiás tájékoztatás is várja a résztvevőket.
A helyszínen egyes kórházi szakrendelésekre időpontot is lehet majd foglalni.
A Richter és a Vaszary Kolos Kórház hosszú évekre visszanyúló együttműködése adta az inspirációt ahhoz, hogy a Visit Esztergom egy új rendezvényformát kezdeményezzen: egy közvetlen, könnyen elérhető egészségdélelőttöt, amely a szombati piacozással is egyszerűen összeköthető. Ebből született meg a Richter Egészségdélelőtt, amelynek az Esztergomi Piac ad otthont.
A kezdeményezéshez a Halmai Medical Egészségközpont, az Optic World és az Otonet Halláscentrum is csatlakozott: szakembereik vizsgálatokkal és tanácsadással gazdagítják a programot. Két új piaci szolgáltató, a Wellway Lab vérvételi pont és egy újonnan nyíló, egészségmegőrző termékeket forgalmazó üzlet pedig akciókkal és újdonságokkal készül a délelőttre.
A megszokott szombati piacozás sem marad el: a rendezvény ideje alatt a piaci árusok kibővített kínálata és az üzletek gazdag választéka várja a vásárlókat. Így a bevásárlás és az egészségmegőrző programok egyetlen délelőttbe is beleférhetnek.
A szűrővizsgálatok és a tanácsadások ingyenesen vehetők igénybe.
További információk a Facebook-eseményben.