Kategóriák: HírekKomárom-Esztergom

A haltelepítésekre és az utánpótlás nevelésre is figyelnek a megyei horgászok

Eredményes évet zárt tavaly a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ), azonban a horgászat népszerűségének növekedése új kihívások elé állította őket – így értékelte az elmúlt évet a szervezet elnöke, Zoltai Dániel.

Az előző évben is fontosnak tartották a haltelepítéseket, összességében több mint 33 tonna halat juttattak el a vizekbe, részben saját forrásból, részben pedig az állami intervenciós intézkedéseknek köszönhetően, többségében pontyok, de süllők, csukák, kecsegék, harcsák és menyhalak is érkeztek. Idén a faji változatosság megtartása mellett növelnénk a telepítés nagyságát.

A haltelepítéseken alkalmanként részt vettek megyénk országgyűlési képviselői is. A neszmélyi telepítéssel kapcsolatban Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a komáromi térség országgyűlési képviselője elmondta; a horgászok hobbijuk révén a természet igazi őrei, hiszen számukra fontos az élővilág egyensúlyának megőrzése. Jelentős az a tevékenység is, melyet a horgászok az ifjúság, a felnövekvő nemzedék irányába kifejtenek, hiszen a fiatalok személyes példákon keresztül tanulják meg tőlük az élővilág szeretetét, a környezetvédelem szerepét.

A horgászat társadalmi elismertségének, valamint a megnövekedett állami támogatásnak és az egyre kedvezőbb törvényi szabályozásnak köszönhetően jut forrás a vizes élőhelyek és a környezet védelmére. Erről is szó volt a KEMHESZ esztergomi, március 20-i horgász tematikus napján, amelyen Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott is részt vett. A meghívottakat köszöntve Erős Gábor emelte ki, hogy a gyermekeknek minél kisebb korban meg kell ismerkedniük a természetes környezetükkel.

– A halállomány védelme érdekében idén is folytattuk a kormoránok gyérítését. Egy-egy madár naponta akár 1,5 kilogrammnyi halat is megeszik, így hatalmas károkat okoznak – mondta a KEMHESZ elnöke.

A süllők számának növelése érdekében tavaly kísérleti jelleggel mesterséges fészkeket telepítettek a Dunába. Idén márciusban 84 darab bölcső került a nyugodt folyású mellékágakba.

– Tavaly 18.224 állami horgászjegyet váltottak a megyében, ebből 2731 gyermekjegy volt. A Dunára 3513 darab éves jegy kelt el, a horgásznaplók alapján a folyóból több mint 35,5 tonna volt tavalyi összefogás – ismertette.

Az utánpótlás-nevelés jegyében horgásztáborokat, szakköröket, vetélkedőket is indítottak, sőt Osvald Zsolt ügyvezető elnök interaktív tanórákat is tart a fiataloknak. Tavaly több mint 600 horgászvizsga volt – ez országos viszonylatban is szép eredmény.

– Bővült a társadalmi halőri feladatokat ellátók száma is, mintegy 100 új halőr vizsgázott. Jó a kapcsolatunk a rendőrséggel és a társszervekkel – mondta Zoltai Dániel, majd hozzátette, hogy jelentősen fejlődött az infrastruktúrájuk, így már két terepjáróval, hőkamerával, és hajóval is ellenőrzik a vizeket.

Kiemelt figyelmet fordítanak a versenysportra, a természetvédelmi akciókra és a tematikus napokra is. A tatai rendezvényen Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője szólt arról, hogy jelentősen megváltozott a horgászvizek térsége, amióta a horgászegyesületek önrendelkezési lehetőséget kaptak. Az egyesületek jó gazda módjára védik és rendben tartják a rájuk bízott vizeket és partjaikat, ez a rendezett környezet szemmel látható változás jelent Tatán is.

– Fontos kezdeményezésünk, hogy fogadni tudjuk a személyi jövedelemadók 1 százalékát: a befolyó összeget kizárólag haltelepítésre és környezetvédelemre fordítanánk. Ennek részleteiről a napokban értesítjük a lehetséges felajánlókat – mondta az elnök.

Fotók: KEMHESZ
Forrás: 24óra / Walczer Patrik / KEMHESZ