Kategóriák: EsztergomHírekProgramok

Liszt: Esztergomi mise

Október 22-én, pénteken 18 órakor az Esztergomi Bazilikában hallgathatják meg Liszt Ferenc Esztergomi mise című művét.

Liszt Ferenc úgy vélte, „az egyházi zeneszerző prédikátor és pap is, s ahol a szó már nem elég az érzés kifejezésére, ott a hang ad neki szárnyakat és magasztosítja fel”. A kivételes műgonddal komponált Esztergomi mise zenéje tökéletes példa arra, amikor a komponista valóban prédikátorrá és pappá lényegül át. A bazilika felszentelő ünnepségén bemutatott darabot (1856) maga a zeneszerző vezényelte, míg a Liszt Ünnepen Farkas Róbert vezényletével, kiváló énekesek közreműködésével a Pannon Filharmonikusok adják elő a művet.

A mise egykori premierjét nagy érdeklődés övezte, részben azért, mert Liszt akkor már hosszú ideje nem járt Magyarországon. Egy különösen lelkesült fültanú szerint „ez a zene olyan mértékig vallásos, hogy magát a Sátánt is megtérítené”. Liszt rendkívül nagy becsben tartotta e művét, melyről így vallott: „Nem úgy komponáltam, ahogyan az ember a felöltője helyett miseruhát ölt, hanem az a szívem valódi buzgó hitéből fakadt, amilyet gyerekkorom óta mindig is éreztem. Valóban elmondhatom, hogy a misémet inkább imádkoztam, mint komponáltam.”

Közreműködik: Pasztircsák Polina, Láng Dorottya, Brickner Szabolcs, Bretz Gábor – ének, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), Pannon Filharmonikusok

Vezényel: Farkas Róbert

Jegyvásárlás>>

Borítókép, forrás: jegy.hu