Kategóriák: Hírek

Érdemkeresztet kapott Sárisáp polgármestere

Sárisáp fejlesztését, valamint a helyi értékek, hagyományok megőrzését szolgáló településvezetői munkája elismeréseként Kollár Károly polgármesternek a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök.

Habár a kitüntetést március 15-e alkalmából ítélték oda a polgármesternek, a koronavírus-járvány miatt augusztus 20-án, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adta át Áder János nevében, Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője a sárisápi Szent István-napi program keretében.

Kollár Károly 1994 óta a képviselő-testület tagjaként, majd 2006-tól a település élén, polgármesterként is maximális lojalitással szolgálja szülőfaluja, Sárisáp életét. Településfejlesztő munkájának köszönhetően Sárisáp ma a térség és Komárom-Esztergom megye innovációkra nyitott, folyamatosan gyarapodó közössége. Az elmúlt tizenhárom esztendőben kiemelt figyelmet fordított a helyi értékek megőrzésére, a kultúra támogatására. A település fejlődésének az elődök és a felnövekvő generációk számára is példaértékű, büszkén vállalható mérföldköveit tette le.

„Kollár Károly kiváló polgármester, rengeteget dolgozik a településért. A kormánynak kiemelten fontosak a kisebb települések, ezért sok pályázatot írtunk ki az elmúlt évtizedben a falak számára. Sárisáp nagyon eredményes ezeken. A Magyar Falu Program keretében például kétszer is sikerrel pályáztak orvosi eszközök beszerzésére, de önkormányzati út fejlesztésére is nyertek támogatást. Más forrásból pedig az iskola energetikai korszerűsítésére is kaptak pénzt” – fejtette ki Völner Pál. A képviselő hozzátette: a kormányzat nyújtotta lehetőségek kiaknázása nagy jelentőséggel bír, de Kollár Károly nem csak emiatt jó polgármester. „Sárisáp egy igazán jó közösség is, és ebben a polgármester úrnak is nagy szerepe van” – mondta.

A Régió TV Esztergom felvétele a sárisápi eseményről:

Borítókép: Völner Pál Facebook oldala

Megosztás