Kategóriák: HírekProgramok

Kutyafuttában Mogyorósbányán

Mogyorósbánya Község Önkormányzata és a Canis Lupus Egyesület közösen kutyás akadálypályás terepfutóversenyt rendez 2021. július 24-én Mogyorósbányán. A kutyafuttában elnevezésű versenyre a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt várják a szervezők.

A rendezők a pálya kialakításakor arra törekszenek, hogy a gyermek és felnőtt kategóriákban induló versenyzőknek egyaránt könnyen teljesíthető, mégis szórakoztató helyszínt alakítsanak ki. Fontos szabály, hogy a futamokon kutya csakis hámban futtatható, valamint 10 év alatti gyermek kizárólag szülővel együtt indulhat! A családias hangulatú versenyen való részvétel díjmentes, melyre az előnevezést július 17-ig IDE KATTINTVA lehet leadni.

Havrancsik Tibor polgármester lapunknak elmondta, hogy örömmel fogadta a helybeli fiatal, Pálinkás Ferenc megkeresését a verseny ötletével és már az első egyeztetésen együttműködéséről és támogatásáról biztosította a kutyás egyesület tagjait. „Igyekszem minden ilyen kezdeményezést támogatni, hiszen az egészséges életünkhöz elengedhetetlen a jó levegő és a testmozgás, mely a most megrendezésre kerülő versenyen mind egyaránt adott.” – mondta a község polgármestere.

Az izgalmas kúszó-mászó akadályokkal és ügyességi feladatokkal színesített futóverseny a mogyorósbányai sportpályán és a mellette lévő erdős részen zajlik majd. A szervezők lehetővé teszik, hogy aki kutya nélkül szeretné, úgy is teljesíthesse a pályát, hiszen a legfőbb céljuk egy jóhangulatú sportesemény létrehozása. A szervezők bíznak abban, hogy a hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő megmérettetésen a nagyszámú két- és négylábú versenyzőt népes nézőtábor buzdít majd.

Facebook esemény>>