55 éve történt: A Dorogi Bányász labdarúgóinak sikere a világhírű nemzetközi tornán

A kontinens egyik legnevesebb nemzetközi kupájában, a Kvarnerska Rivijera 1966-os kiírásában a dorogiak a dobogón végeztek, miután az előkelő harmadik helyet szerezték meg. E jeles esemény öt és fél évtizedes évfordulója alkalmából állít emléket ez az összeállítás – Szabó Gyula cikke.

A neves jugoszláv HNK Rijeka egyesületének kezdeményezésére és rendezésében egy nagyszabású nemzetközi tornát alapítottak, amelynek története egészen az ötvenes évek első éveiben gyökeredzik. Az ötletgazdák eredetileg nagy volumenű utánpótlás seregszemlének szánták, amely jellegében mindvégig igyekszik megőrizni az ifjoncok prioritását, noha idővel a résztvevő csapatok több felnőtt játékossal is kiegészülve vettek részt a viadalon. A fő szempont a nagykorú pályafutásuk küszöbén álló labdarúgók szerepeltetése. A házigazda Rijeka városa és a rendező egyesület HNK Rijeka az egykori Jugoszlávia részeként, a mezőny egyik felét a legkiemelkedőbb hazai klubokból verbuválta, míg a másik részét külföldi országok, ugyancsak jeles egyesületeinek meghívásával tette teljessé.

A kupa névadója, az Adria szépséges fiumei partszakasza (forrás: KAYAK.com)

A kezdeti időktől kezdve azonos rendszerben zajlik a kupa. A mezőnyt 16 csapat teszi ki, amelyet négy csoportba sorolnak, csoportonként négy csapattal. Csoporton belül mindenki körmérkőzést játszik egymással, majd a csoportelsők jutnak a legjobb 4-közé. Ezt követően játsszák az elődöntőket, majd a bronzmeccset és a döntőt. A lebonyolítás gördülékenysége végett, a rendező HNK stadionja mellett, további helyszíneket is bevonnak a csoportmeccsek lejátszásához.

A Grand Hotel Central és környéke. Itt volt elszállásolva a dorogi delegáció (forrás: nikitravel)

A külföldi résztvevőket elsősorban olasz, bolgár, lengyel, csehszlovák és német csapatok tették ki évről-évre, de nem volt ritka dán, angol, osztrák vagy szovjet csapat  meghívása, s nem utolsó sorban a magyar gárdák részvétele sem. Az elejétől fogva nagy népszerűségnek örvendett a torna, amely minden évben sikeresen lett megrendezve. A későbbiekben még inkább kiterjesztették a nemzetközi jellegét és az idők során már több földrészről származó csapat is meghívott lett, sőt ugyancsak bevett szokássá vált utánpótlás-válogatottak részvétele is. Köztük szerepelt már az albán, a csehszlovák, az USA, a macedón, az ír, a tuniszi, az iraki, a Dél-koreai, a japán és az ománi válogatott is. A világ számos kiemelkedő klubja szerepelt a rijekai tornán, köztük brazil résztvevő is, a Belo Horizonte városából való Clube Atlético Mineiro, amely többek között brazil bajnok és Libertadores kupagyőztes is volt. Ezen a tornán több alkalommal is képviseltették magukat és nem is adták alább a kupagyőzelemnél. Kétszer is elhódították a Kvarnerska Rivijera trófeáját.

Egy különleges helyi gyűjtemény egyik része, amely a tornán eddig szerepelt összes csapat kitűzőjét tartalmazza. Közte ott látható a dorogi klubcímeres jelvény is (forrás: Lokalpatrioti Rijeka.com)

A kupa 1953-ban került elsőként megrendezésre és azóta is töretlen népszerűséggel zajlik minden évben. Még a Délszláv háború idején sem szakadt meg folytonossága. Csak a koronavírus miatti járványhelyzet következtében kellett tavaly és idén is törölni. 2019-ig már 67. alkalommal rendezték és ez idáig 18 csapat hódította el a kupát, köztük 10 gárda többször is. A legelső döntőt a Hajduk Split és a Vienna játszotta, amely 2 : 1 arányú jugoszláv győzelemmel zárult. Az abszolút csúcstartó a házigazda Rijeka, amely kereken hússzoros kupagyőztes, mellette pedig további nyolc alkalommal játszott döntőt. Az igazsághoz tartozik, hogy a hazaiak kiváló eredményeit tekintve nem elhanyagolható szempont, hogy ők az egyetlen csapat, amely valamennyi alkalommal szerepeltek.

A tornára megjelenő promóciós kiadványok egyik beharangozó oldala (forrás: Lokalpatrioti Rijeka.com)

Az első külföldi kupagyőztes a Vasas lett, amelyet később megismételt még egyszer, majd a Dukla Praha követte a sorban. Az 1970-es és 1971-es kiírásban fordult elő először, hogy egymást követő két évben is külsős csapat tudta megnyerni, mégpedig a Burevestik Moszkva, valamint a Leeds United. Néhány évvel később a moszkvai csapat újból elhódította a kupát. Bő egy évtizeddel később ismétlődött meg újfent, hogy két egymás utáni évben nyert külföldi csapat. Ebben a Leeds United megintcsak benne volt, továbbá a japán válogatott. Egymást követő duplázás pedig egyedül a fentebb már említett brazil csapatnak sikerült, miután a Mineiro 2003-ban és 2004-ben is az élen végzett. A minden évben kiváló csapatokat felsorakoztató mezőnyben egyúttal rengeteg klasszis labdarúgó is szerepelt az idők során. Csak néhány világhírű játékost említve, mint Dino Zoff, Pietro Carmignani, Giovanni Galli, Gerd Müller, Paul Breitner, Joe Jordan, Zvonimir Boban, Robert Prosinecki, vagy éppen Davor Šuker.

Az egyik főrendező, Edo Jardas a nyitóünnepségen 1954-ben (forrás: Lokalpatrioti Rijeka.com)

Néhány érdekességet említve még  kupa történetéből, hogy a döntőben legnagyobb arányú győzelem a 6–1 volt, amelyre kétszer akadt példa. Előbb a Dukla Praha verte a Rudart 1963-ban, majd a Hajduk Split a Dinamo Zagrebot 1972-ben. Egy alkalommal történt még hét gólt hozó döntő, csak más leosztásban, amikor a Sutjeska Nikšić 5–2-re győzött a Skopje ellen. A két magyar sikert hozó évben a Vasas elsőként 3–2-re nyert a Trieszttel szemben, később pedig 1–0-ra a Dukla Praha ellen. 14 alkalommal fordult elő, hogy a rendes játékidő nem hozott döntést és csak a hosszabbítás, illetve 11-es párbaj által tudták a végső győzelmet kicsikarni. Közülük a Crvena zvezda–Vojvodina döntőn valóságos gólszüret volt, ahol 3–3-ra végeztek a felek és végül büntetőkkel a belgrádi gárdáé lett a kupa. Mindössze hét döntő végződött gól nélküli döntetlenre. A Vasas, az MTK és a Dorog után, a későbbiekben a kupán szerepelt további magyar csapatok a Ferencváros, az Újpesti Dózsa, a Csepel, a Rába ETO, valamint a ZTE voltak.

A Hajduk Split–Dinamo Zagreb 6 : 1-es döntőn készült felvétel 1972-ben (forrás: Lokalpatrioti Rijeka.com)

A további részletek folytatása előtt essen néhány gondolat a tornának otthont adó helyszínről is. Rijeka – avagy magyar nevén, Fiume – a helyi folyóról, a Recsináról (olasz, illetve latinos formában: Fiuma) kapta nevét. Ókori alapítású település, amelyet a kelták és az illírek lakták, majd a rómaiak hódították meg és olvasztották a birodalmukba Tarsatica néven, még az időszámításunk előtti évtizedekben. A Római Birodalom kettéválását követően, a keleti császárság, Bizánc fennhatósága alá került, majd a IX. század vége felé a frankok hódításai nyomán a Frank Birodalom része lett. A történelem viharos évszázadai során több uradalom alá tartozott, viszont  1091-től a Magyar Királysággal nyolc évszázadon keresztül állt perszonálunióba, s része a Szent Korona országainak, illetve a Regnum Marianumnak, később pedig az Osztrák-Magyar Monarchia tartománya volt. Az I. világháborút követően ketté szakították. Egyik fele Olaszországhoz, míg másik része a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz tartozott. A határvonal a már említett Recsina folyó lett.

A lenyűgöző Rijeka, amely 2020-ban Európa kulturális fővárosa címben részesült (forrás: Love Exploring – Stefan Brajkovic felvétele)

A II. világháború során német megszállás alatt volt, majd a háború után Jugoszlávia része lett, míg az országban az kilencvenes évek elején kitört polgárháború következményeként 1991. június 25. óta az önálló és független Horvátországhoz tartozik. Fiume a Tengermellék-Hegyvidék megyében, az Adria partján festői környezetben található 130 ezres település, amely az ország harmadik legnagyobb városa. Fontos kikötőváros és jelentős hajógyártásáról is nevezetes, továbbá a régió közigazgatási-, kulturális-, valamint üdülőközpontja. A város híres adriai partszakasza a Kvarnerska. Innen kapta a neves labdarúgó torna is a nevét.

A torna ’66-os kiírására készült műsorfüzet (forrás: Njuskalo.hr Ogalsnik)

1966-ban a kupa 14. kiírására került sor, amelyre a dorogi csapat is meghívást kapott. Tény, hogy komoly megtisztelés az invitáció, azonban azt is érdemes hozzátenni, hogy az ötvenes-hatvanas években hatalmas nimbusza volt az egyesületünknek. A Dorogi Bányász nem csak kiváló eredményeivel vívta ki nemzetközi szinten is az elismerést, de igen nagy rokonszenv is övezte. Ennek megfelelően igen gyakran hívták különböző nemzetközi tornákra is. A magyar csapatok sorából korábban már a Vasas és az MTK is szerepelt, mi több, az angyalföldiek két alkalommal – 1956-ban és 1962-ben – meg is nyerték, de az MTK is vitézkedett a megszerzett 4. helyével 1965-ben. A dorogiak az első magyar vidéki gárdaként szerepeltek a tornán. A csoportmérkőzések három helyszínen, Rijekában, Pulában és Labinban rendezték, négy stadionban. A negyedik helyszín Rijeka Sušak nevű városrészében található aréna volt.

A 16 résztvevő csapatot sorsolással a következő csoportokba és helyszínekre osztották:

1. Csoport – PULA

Calcio Novara (olasz) – Slavia Praha (csehszlovák) – Partizan Beograd (jugoszláv) – NK Istra (jugoszláv)

2. Csoport – LABIN

Bayern München (nyugat-német) – CSZKA Szofija (bolgár) – NK Rudar (jugoszláv) – Dinamo Zagreb (jugoszláv)

3. Csoport – RIJEKA

Torino FC (olasz) – Legia Warsawa (lengyel) – Brønshøj BK (dán) – NK Rijeka (jugoszláv)

4. Csoport – SUŠAK/RIJEKA

Dorogi Bányász (magyar) – HNK Orijent (jugoszláv) – Austria Wien (osztrák) – FK Vojvodina (jugoszláv)

A torna június 26. és július 3. között került megrendezésre, amely  a hivatalos megnyitó ünnepséggel kezdődött a Kantrida stadionban.

A nyitóünnepség (forrás: Lokalpatrioti Rijeka.com)

A dorogi csapat és kísérői a megnyitó előtti napon érkeztek a helyszínre a kimerítő, egyben élvezetes, vonattal megtett több, mint 13 órás utazást követően. A csapat és a delegáció az Adria egyik legszebb és legfelkapottabb részén, Opatiján – magyar nevén Abbázián – lett elszállásolva a minden igényt kielégítő Hotel Centralban. A dorogiakat szívélyes fogadtatásban részesítették mindjárt a rijekai pályaudvarra való megérkezésük alkalmán és az egész torna során kifogástalan ellátásban és baráti vendégszeretetben volt részük. A játékosok szabadidejükben városnézéssel, de leginkább az Adriában való fürdőzéssel kapcsolódtak ki.

A dorogiak hotelének logója

Mindjárt az első éjszakát követő nap megkezdődtek a csoportküzdelmek, ahol az első körben a mieink a helyi klubnak számító, az 1919-es alapítású, Sušak városrészében található Orijent ellen léptek pályára. Sušak egykor önálló település volt, 1946 óta lett Rijekához csatolva. Sajnálatos módon a gólszerzőket egyetlen forrás sem említi és a legnagyobb igyekezet ellenére sem sikerült kideríteni. Így valamennyi mérkőzésnél csak az eredmények fognak szerepelni.

A dorogi gárda tagjai a szálláshelyük bejárata előtt (forrás: A Csiszár család albumából)

Első csoportkör – Június 26.

A mérkőzést a dorogiak irányították, amelyet megérdemelten meg is nyertek, azonban rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul. A meccs képe és a helyzetek alapján nagyobb gólaránnyal is győzhettek volna.

ORIJENT RIJEKA – DOROGI BÁNYÁSZ  0 : 1 

Második csoportkör – Június 27.

Következő nap máris a második csoportmeccsre került sor a kiváló osztrák csapat ellen. A piros-feketék ezúttal jobban összpontosítva játszottak és a helyzetkihasználással is elégedettek lehettek.

DOROGI BÁNYÁSZ – AUSTRIA WIEN 3 : 0

Harmadik csoportkör – Június 29.

A zárókör előtt világossá vált, hogy a csoport harmadik meccse ki-ki csata lesz. A Vojvodina ugyanis szintén mindkét vetélytársát legyezőzte, viszont a jobb gólarányának köszönhetően számukra egy döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutás kiharcolására. Egynapos pihenőt követően került sor a találkozóra és a dorogiak mindent megtettek, hogy győztesen hagyhassák el a pályát. Nagy csatában, de teljesen megérdemelten harmadik meccsüket is hozták, így a csoport élén végeztek úgy, hogy még gólt sem kaptak.

DOROGI BÁNYÁSZ – FK VOJVODINA 1 : 0

A Krimeja stadion Rijeka Sušak negyedében. Itt játszották a dorogiak a csoportmecseiket (forrás: A HNK Orijent 1919 hivatalos honlapja)

A csoportkörök után a négy csoportgyőztes a legjobb 4-közé jutott. Az 1. csoportból a Partizan Beograd, a 2. csoportból a CSZKA Sofija, a 3. csoportból a HNK Rijeka, míg a 4. csoportból a Dorog várhatta az elődöntőt. A folytatás előtt a csapatok kétnapos pihenőt kaptak. A sorsolás úgy hozta, hogy a címvédő Partizán Belgrád lett az elődöntős ellenfelük.

A 3. csoport mérkőzéseinek, továbbá az elődöntők, a bronzmérkőzés és a döntő színhelye, a csodálatos fekvésű Kantrida stadion (forrás: Wikimedia Commons)

Elődöntő – Július 2.

A pihenés mintha megzavarta volna a dorogi játékosokat, akik egy nagy vereségbe szaladtak bele. A Partizánnak ugyan félelmetes hírneve volt és mindent meg is tett azért, hogy ismét elhódítsa a kupát, azonban a kisiklásban szerepet játszott az is, hogy az egyébként kiváló képességű és a tornán addig még gólt sem kapó Szabó kapus ezúttal szerencsétlen napot fogott ki, pedig több gól is elkerülhető lett volna. 

PARTIZAN BEOGRAD – DOROGI BÁNYÁSZ  4 : 0

A másik ágon a hazai csapatnak nem jött össze a döntőbe jutás:

HNK RIJEKA – CSZKA SZOFIJA  0 : 1

Bronzmérkőzés – Július 3.

Másnap pedig már az érmekért zajlottak a küzdelmek. A hazaiak bíztak abban, hogy legalább a dobogó harmadik fokára álljanak, amiről viszont a dorogiak sem tettel le. Többezres nézősereg biztatása mellett talán a torna egyik legjobb meccse kerekedett kettejük párharcából, amely akár a döntőnek is beillett volna. A mieink túltették magukat az előző napi fiaskón és remekül megszervezték a soraikat. Az első félidőt követően egy gólos előnnyel térhettek pihenőre, a folytatásban viszont a hazaiak mindent beleadva előbb kiegyenlítettek, majd átvették a vezetést is. A bányászcsapat azonban nem törődött bele és további fordulatot hozott az izgalmas, helyenként kifejezetten színvonlas játék. Ezúttal a Dorog egyenlített, majd újabb találatával a maga javára fordította az eredmény, s végül legyőzte a vendéglátókat. Noha a helyi drukkerek érthetően csalódottak lehettek, mégis igen sportszerűen vastapssal éltették a dorogi csapatot, amely a teljes torna során, kiemelten a harmadik helyért játszott meccsen nagy közönségsikert aratott.

HNK RIJEKA – DOROGI BÁNYÁSZ  2 : 3

Döntő – Július 3.

Ezt követően jött a döntő, amely igen szoros meccset hozott, de végül a belgrádiaknak sikerült a címüket megvédeni és újabb egy évre hazavihették a trófeát. 

PARTIZAN BEOGRAD – CSZKA SZOFIJA 1 : 0

A dorogi csapat szép sikert ért el, amellyel egyben a magyar labdarúgásának is további elismerést szerzett, s méltón képviselte nem csak Dorog városát, hanem az egész országunkat. A tornán elszenvedett egyetlen vereséget könnyebb volt feldolgozni annak tudatában, hogy a kupagyőztes ellen történt. Az eredményhírdetés és az érmek kiosztását követően közös búcsúbankettre invitálták a résztvevőket.

Az 1966-os torna végeredménye:

1. Partizan Beograd
2. CSZKA Szofija
3. Dorogi Bányász

A 3. helyért járó trófea (forrás: A Csiszár család albumából)

A torna gólkirályának és legjobb játékosnak járó különdíjat a Partizán két labdarúgója, míg a legsportszerűbb csapat címet a dánok vehették át. Ezen felül további díjak is kiosztásra kerültek, köztük a dorogiak is több elismerésben részesültek. Érdemes szót ejteni a játékvezetésről is, amellyel minden résztvevő csapat teljes mértékben elégedetten nyilatkozott. Teljesen pártatlanul dirigálták valamennyi találkozót.

A Rijekában szerepelt csapat tagjai még a dorogi pályán megörökítve az egyik edzés során. Felső sor balról: Simonfi, Csiszár, Debre, Simon, Varga János edző, Laczkó, Bartl, Duralla, Molnár. Elől: Nagy, Lakics, Dancs, Szabó I., Bartalos, Kiss R. (forrás: A Csiszár család albumából).

Varga János három évvel korábban még maga is a Dorog labdarúgója volt, majd visszavonulva az aktív játéktól, edzőként folytatta pályafutását. Trénerként mindjárt szép sikerrel rukkolt elő és már ekkor sejteni lehetett, hogy igen eredményes edzői pályát fog befutni.

A Dorogi csapat tagjai: Bartalos József, Bartl Lőrinc, Czéh László, Csiszár László, Dancs Gyula, Debre Péter, Duralla Ferenc, Kaiser József, Kiss Rudolf, Laczkó István, Lakics Balázs, Molnár József, Nagy Sándor, Simon Gyula, Simonfi Ferenc, Szabó I. István, Szabó II. István. Szakmai stáb: Varga János vezetőedző, Nyirák Rudolf technikai vezető, Kállai Károly szakosztályvezető, Havas Miklós sportvezető.

Két szalagcím is a korabeli sajtó lapjairól (forrás: Dolgozók Lapja)

A szakvezetők elégedettek voltak a csapat teljesítményével, s külön dicsérték a játékosok morálját és példás helytállását. Külön kiemelték, hogy a rekkenő hőség ellenére is mindent beleadtak. A torna során a napi átlaghőmérséklet bőven meghaladta a 30 Celsiust. Egyénileg is jól teljesítettek a labdarúgók, azonban Simonfi Ferencet egy fejjel mindenki fölé helyezték az edzők, aki különösen kiemelkedőt nyújtott a kupa-sorozaton. Bartalos, Duralla, Lakics, Simon, Czéh és Molnár az NB I-es csapat meghatározói voltak, viszont a felnőtt csapatba való kerülés küszöbén álló ifjak is reményteljesen fejlődtek, s közülük többen is a későbbiekben ugyancsak szép pályát futottak be. A gárdát külön néhány érdekesség is jellemezte. A csapatban két olyan játékos is szerepelt, akiknek édesapjuk a dorogi foci aranykorában oszlopos tagjai voltak a Bányásznak. Nevezetesen, Laczkó István és Molnár József ugyancsak azonos nevű fiairól van szó. Az ifjabbik Laczkó minden idők egyik legeredményesebb játékosa lett és a házi örök gólranglistán a 4. helyen áll, amelyet pedig éppen a másikuk, az ifjabb Molnár édesapja vezet gyakorlatilag megdönthetetlenül.

A tornán a csapat legrutinosabb tagja, egyben korelnöke, Bartalos József volt, aki a közelmúlt éveiben megörökített képen látható a Dorogi Sportmúzeum II. számú termében, ahol a nemzetközi ereklyék vannak kiállítva, köztük néhány éppen a rijekai tornáról. Többek között mellette bal kéz felől egy díszes faragott fakulacs piros selyemszalaggal, rajta a felirat: Rijeka. Továbbá jobbra, közel a sarki részhez pedig egy jugoszláv zászló.

 Ugyancsak érdekes egybeesés, hogy két azonos nevű játékos volt tagja ennek a csapatnak, mégpedig a két Szabó István, akiket posztjuk, no meg a védjegyükké vált becenevük alapján lehet a legkönnyebben azonosítani. „Piszka” a kapus és „Okos” az irányító. A hálóőr lett a visszavonulóban lévő Ilku István közvetlen utóda, majd 1968-ban a Videoton igazolta soraiba, ahol közel egy teljes évtizedig volt a fehérváriak kapusa, majd 1977-ben tért vissza Dorogra és még hosszú évekig őrizte a dorogi kaput. Névrokonáék hárman voltak fiú testvérek, s valamennyien ugyancsak futballoztak. A három testvér- István, Gyula és József – közül a legifjabb fivér a következő évtized nagy felfedezettje, aki a Dorog, majd a Videoton kiemelkedő és igen gólerős csatárává vált (Azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy hogy bár kisgyermekkorom óta mindkét Szabó családdal ismeretségbe és jó kapcsolatba kerültem, azonban egyik famíliával sem állok rokonságba.). A csapat híven mutatja azt a potenciát, amely ebben a kisvárosban rejlik. A gárda szinte valamennyi tagja dorogi, jó részük pedig egyben dorogi születésű is volt.

A 2018-ban rendezett torna 2. csoportjának menetrendje a programfüzetben (forrás: Kvarnerska Rivijera weboldala)

Megjegyzés: A külföldi nevek helyes használata gyakorta állít bennünket nehéz feladat elé. Ráadásul köreinkben megszokott, hogy sok helyiség és földrajzi nevet magyarosan írunk, amely alapjában véve teljesen elfogadott. A határainkon túli sportegyesületek nevei külön is gondot okoz, azonban igyekeztem konszenzusra jutni, hogy a lehető legjobb vonalat követve próbáljak következetes lenni. Ez abszolút nehéz, mert képtelenség minden név esetén közös nevezőt találni. A cikkben szereplő csapat nevek között eleve vannak olyanok, amelyek eredetileg ciril-betűvel íródnak, amelyre van elfogadott latinosított változat. A csapatok neveinél döntő többségben úgy írtam, ahogy a magyar szaksajtóban írott formában jelenleg használatos. Ezért nincs fentebb például Szófia,Varsó, Zágráb, Belgrád vagy Prága formában név. A Partizán Belgrád változat pedig közelebb állna hozzám, de jelenleg a kiváló szerb csapat mostani nevét úgy használják mindenütt, mint FK Partizan. Tekintve, hogy a cikkben a korabeli nevükön adtam meg valamennyi csapatot, így ezt nem írhattam.

Külön köszönet Csiszár László és családja részére a megosztott fotókért és több információ pontosításáért, illetve azok megerősítéséért.

Borítókép: A torna emblémája (forrás: Kvarnerska Rivijera weboldala) 

Felhasznált irodalom:

• Kvarnerska Rivijera weboldala
• Dolgozók Lapja – Komárom megyei napilap, 1966. július 7-10. számok
• Magyar Szó – Délvidéki magyar nyelvű napilap, 1966. júniusi-júliusi számok
• Danilo Butorović: MEZZO SECOLO DELLA KVARNERSKA RIVIJERA 1953. – 2002. (horvát nyelven) – Anno accademico 2005/2006
• NK Rijeka.hr: Kvarnerska Rivijera Contest rules (angol nyelven) – Rijeka, 2016.

Szabó Gyula