A szén-monoxid nemcsak a fűtési szezonban, hanem a nyári hónapokban is komoly veszélyt jelenthet – erre hívja fel a figyelmet a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A vármegyei adatok szerint 2025 januárja és júniusa között 10 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid-szivárgás miatt, míg 2026-ban ugyanezen időszak alatt már 13 eset történt. Ez azt jelenti, hogy idén már több alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a szén-monoxid színtelen és szagtalan gáz, ezért különösen veszélyes. Belélegzése rövid időn belül rosszullétet, eszméletvesztést, súlyos esetben akár halált is okozhat.
Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a szén-monoxid kizárólag télen jelent kockázatot, azonban nyáron is kialakulhatnak veszélyes helyzetek. A nagy melegben úgynevezett légdugó alakulhat ki a kéményben. Ilyenkor a napsütés hatására a kémény külső része felmelegszik, miközben a belső szakasz hűvösebb marad. Ennek következtében a füstgáz nem tud megfelelően távozni, visszaáramolhat a lakótérbe, ami szén-monoxid képződéséhez vezethet akár egy vízmelegítő használata során is.
A katasztrófavédelem ezért azt javasolja, hogy minden olyan háztartásban, ahol nyílt égésterű berendezés működik, szereljenek fel szén-monoxid-érzékelőt. A készülék viszonylag alacsony költséggel beszerezhető, ugyanakkor hosszú éveken át hozzájárulhat az otthon biztonságához.
A hatóság felhívja a figyelmet arra is, hogy csak megbízható, bevizsgált készüléket érdemes vásárolni, amelyek listája a katasztrófavédelem honlapján érhető el.
Borítókép: illusztráció (ChatGPT – AI)