Kategóriák: DorogHírekKék hírek

Majdnem halálra verte volt barátnője új párját

Meghosszabbították annak a férfinak a letartóztatását, aki 2021. április 16-án egy vascsővel bántalmazta volt élettársa jelenlegi barátját egy dorogi lakótelep parkolójában.

A férfi 2021. április 16-án találkozott korábbi élettársával Dorogon egy parkolóban, ahová a nő jelenlegi barátjával érkezett, mivel tartott a gyanúsítottól. A férfi a gépkocsijával érkezett a parkolóba, abból nem is szállt ki, majd nagy gázzal kitolatott és majdnem elütötte a másik férfit. A gyanúsított ezután gépkocsijával elhajtott a parkolóból, de pár percen belül visszatért, és a járműből kiszállva abból egy vascsövet vett magához, amivel rátámadt volt élettársa jelenlegi barátjára, egy alkalommal a fején és egy alkalommal a bal oldalán, bordatájékon megütötte, ezt követően dulakodni kezdtek.

A sértett a bántalmazás következtében a hajas fejbőr repesztett sebzését, bordatörést, és léprepedést szenvedett. A sértetten életmentő műtétet kellett végrehajtani, lépét eltávolították.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként az elkövetőt.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a főügyészség indítványával egyezően a gyanúsított letartóztatását 2021. április 19-én egy hónap időtartamra elrendelte.

A főügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítását tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábra kerülése esetén a tanúkat megfenyegetné, jogellenesen befolyásolná, továbbá volt élettársa és a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Az ügyészi indítványnak a nyomozási bíró helyt adott és a férfi letartóztatását 2021. augusztus 19. napjáig meghosszabbította.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó