Kategóriák: Hírek

Szentkirályi Alexandra is ellátogatott a felújított bajnai kastélyba

Május 7-én, pénteken Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő dr. Völner Pál országgyűlési képviselővel és Pallagi Tibor polgármesterrel tekintette meg a felújított Sándor-Metternich-kastélyt Bajnán.

A bejárás során ellátogattak a felújított művelődési házba, találkoztak a helyi polgárőrökkel, valamint az óvodát is megtekintették. Sőt Szentkirályi Alexandrát egy bajnai konty elkészítésével is meglepték.

Szentkirályi Alexandra, a hazai kommunikációért felelős kormánybiztos elmondta, hogy azért jött el Bajnára, mert szereti személyesen is  megtapasztalni azokat a fejlesztéseket, amelyeket a települések saját erőből, vagy kormányzati támogatásból valósítanak meg, illetve, hogy ezek a fejlesztések hogyan hatnak az itt élőknek a mindennapjaira. A kormányszóvivő kiemelte, hogy a kormánynak az egyik legfontosabb programja a Magyar Falu Program, hiszen ezek a beruházások a kistelepülésen élőknek az igényeire vannak szabva. Ide sorolható a bajnai óvoda, amely huszonötmillió forintos támogatásból tudott megújulni, valamint az itt dolgozó polgárőrök is ebben a pályázatban vásároltak eszközöket.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője a látogatással kapcsolatban elmondta, hogy számtalan fejlesztés fut a környéken és próbálnak olyan alkalmakat találni, amikor ne csak a támogatások jussanak ide, hanem a kormányzat felől legyen egy visszacsatolás is, mint például a bajnai kastély esetében, ami milliárdos nagyságrendű fejlesztés. „Ilyenkor tudunk találkozni a helyi polgármesterekkel, képviselőkkel, akik el tudják mondani, hogy mire pályáznak és hogyan mérik fel a lakossági igényeket. Hogyha összevetjük az előző tíz év, és az azt megelőző tíz év történéseit, akkor joggal lehetnek büszkék azokra a fejlesztésekre, amelyek általunk valósultak meg az országban” – tette hozzá a képviselő.

Pallagi Tibor polgármester elmondta, hogy jelenleg tizenöt pályázatot gondoznak, ezek közül valami elszámolás, valami tervezés és van, ami megvalósítás alatt van. A polgármester kiemelte, hogy az egyik legjelentősebb most a Magyar Falu Program, amely keretében felújították a kultúrházat, az óvodában a vizesblokk felújítása valósul meg, illetve a sportcsarnokban is jelentős fejlesztéseket fognak majd végrehajtani. „Nagyon sokat lobbiztunk azért, hogy a Sándor-Metternich-kastély megújuljon és örömünkre hamarosan át is fogják adni a megújult épületet. A kastély felújítása nagy kitörést jelent Bajna számára, hiszen számos kulturális eseményeknek adhat majd otthont, valamint a turizmust is fellendítheti” – tette hozzá Pallagi Tibor.

Fejlesztések a településen: A leglátványosabb fejlesztés egyértelműen a Sándor—Metternich-kastély felújítása, de mellette több, az emberek mindennapi életét nagyban befolyásoló, és a települést még hangulatosabbá, szebbé tevő projekt valósult, illetve valósul meg a közeljövőben. Fontos kiemelni, hogy a településen észszerűen használják fel a különböző forrásokat, az egyes beruházások kiegészítik egymást. A Magyar Falu Program egyik nagy nyertese a településen az óvoda. Összesen 25 millió forinthoz jutottak hozzá, a támogatást a tornaszobára és az épület felújítására kapták. A bajnai polgárőrök a civil program keretében több mint 1,8 millió forintért vásárolhattak eszközöket, és a nemzeti és helyi identitást megőrzését szolgáló célokra is kapott a falu közel 12 millió forintot. A Széchenyi 2020 programban több mint 2 milliárd forint érkezett a településre. A kisgyermekes családokat így a minibölcsőde létrehozásával tudtuk segíteni 79 millió forintból, a vállalkozókat összesen 222 millió forinttal segítettük (négy cég kapott különböző támogatásokat), a csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítésére pedig 35 millió forint érkezett. Ebből a programból támogatta a kormány a Sándor—Metternich-kastély felújítását is, több mint 1,7 milliárd forintból.

A településről: Bajna egy valamivel több mint 1800 lélekszámú település Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse keleti szélén. Budapestről 40-45, Tatabányáról 30 perc alatt, Székesfehérvárról 1 óra alatt közelíthető meg. Akár a kisebb gyerekekkel túrázó családok, akár az idősebb kirándulók számára is ismert lehet a falu feletti Őr-hegy, valamint az abban rejlő Öreg-lyuk barlang. A lenyűgöző táj mellett az épített értékekért is érdemes azonban Bajnára látogatni. A Szent Adalbertről elnevezett római katolikus templom máig őriz gótikus jegyeket, habár az 1484-ben kezdődött építtetése óta már merőben megváltozott. A leghíresebb épülete azonban kétségkívül az „Örödöglovas” kastélya – azaz a Sándor–Metternich-kastély. 1720-ban kezdték el építeni Hild József tervei alapján, és ennek megfelelően a klasszicista stílus egyik legmeghatározóbb hazai emléke. A XVIII. században átesett kisebb átalakításokon, hatalmas változást azonban a XX. század hozott. Ahogyan az egész országot, ezt az épületet is tönkretették a kommunisták. Mezőgazdasági gépeket, takarmányt tároltak benne, semmit nem törődtek a megóvásával. Most viszont a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében megújul, visszanyeri régi pompáját, és egyúttal növeli Bajna turisztikai erejét is.