Kategóriák: HírekKék hírek

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a lábatlani cserbenhagyót

Jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki enyhe fokú alkoholosan befolyásolt állapotban gépjárművével egy másik személyautónak ütközött, majd a baleset után a vétlen sofőrt cserbenhagyta.

A vádlott haladása során a Dózsa György út és a Rákóczi Ferenc út útkereszteződéséhez ért, ahol a vádlott jobbra, a Rákóczi Ferenc útra szándékozott kanyarodni. A vádlott a kanyarodás során, ittassága miatt áttért a haladási iránya szerinti bal oldali, ellentétes forgalmi sávba, ahol a járműve elejével nekiütközött egy másik személygépkocsi bal oldali elülső részének, melynek jobb oldali első ülésén utas utazott. Az ütközés hatására a vétlen személygépkocsi eleje a haladási iránya szerinti jobb oldalra elcsúszott, a járművezető és utasának teste, illetve feje előre lendült, a jármű bal oldali első kerekénél a sárvédőelem, és a sárvédő elem behorpadt, a hűtőrács megnyomódott, illetve a fényezés megsérült.

Az ütközés következtében a vádlott által vezetett személygépkocsi motorházteteje felgyűrődött, a jármű lökhárítója, hűtőrács és a karosszéria eleme az első két lámpa közötti szakaszon „V” alakban benyomódott, a rendszámtábla leesett, a személygépkocsi bal oldali első lámpája megsérült, a bal oldali elülső része behorpadt.

A vádlott az ütközést követően megállt, ekkor a vétlen sofőr kiszállt a járműből és a baleset miatt kérdőre vonta a vádlottat. A vádlott nehezményezte a vétlen sofőr felháborodott viselkedését, és a baleset helyszínéről eltávozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e.

A vétlen sofőr által vezetett személygépkocsi és a vádlott járműve ütközése miatt fennállt a vétlen sofőr és utasa személyi sérülésének reális veszélye.

Az ügyészségnek a vádiratban írt indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hó fogházbüntetésre és 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A büntetővégzést az ügyész, vádlott tudomásul vette, így az jogerős.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék