Kategóriák: Hírek

Hétfőtől újraindul a szobi komp

A szobi komp javítási munkálatai befejeződtek, ezért menetrend szerint 2020. március 30-án, hétfőn 6.40-kor indul az első járat – írja a Szobinfó Facebook oldal.

Az üzemeltetők megfeszített munkájának köszönhetően rekord idő alatt sikerült megjavítani Bogit.

Elsőként kiemelték a hajót a vízből, melyet bakokra helyeztek. Ezután kiszerelték a kormánylapátot és a hajócsavarokat, majd kihúzták a hajótestből a hajócsavartengelyt. Ez még csak a kezdet volt, hiszen a meghibásodott bakcsapágyat is el kellett távolítani a tönkcsőből, új csapágyat kellett készíteni, melyet meg is munkáltak.

A kész alkatrészt be is szerelték a tönkcsőbe, majd a hajócsavartengelyt is visszafűzték a hajótestbe, amit összekötöttek az irányváltóval. Ezután “már csak” a hajócsavarok felillesztése a tengelyekre, a biztosító anyák felcsavarása és lebiztosítása, a tömszelencék újratömítése, a kormánylapát visszaszerelése és rögzítése volt hátra.

A szombati napon elhozták a telelőből a kompot és előkészítik a hétfői induláshoz. Így a határzárásokra való tekintettel mostantól nem kell óriásit kerülnie annak, aki például Esztergomból akar eljutni a Duna bal partján található településekre.

Fotók, forrás:  Szobinfó Facebook oldal / hidlap.hu

Megosztás