Három baleset is történt kedden reggel

Március 10-én, kedden reggel Esztergomban a Táti úton és az ipari parknál, valamint a Dorog és Csolnok közötti úton történt baleset.

8 óra körül Esztergomban, az ipari parkban az AMP útnál egy traktor nekihajtott egy személygépkocsinak. Az eset során anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt – tudtuk meg Gányai Balázs rendőr hadnagytól.

Szintén 8 óra körül Esztergomban, a Táti úton a Szegfű utca közelében egy autó szabályosan haladt az úton, amikor az úttesten egy fém tárgyra ráhajtott, a tárgy pedig a mögötte lévő autóba csapódott. Az eset során anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt – tudtuk meg Racsné Galambos Gréta rendőr századostól.

7.30 körül Csolnok felől Dorog irányába haladt egy személygépkocsi, aki az előtte haladót kielőzte, viszont az előzés következtében megcsúszott, majd az árokba hajtott és a tetejére borulva állt meg. Az eset során személyi sérülés nem történt – mondta el Gányai Balázs rendőr hadnagy. Az esethez az esztergomi hivatásos tűzoltók is kivonultak, akik áramtalanították a gépjárművet – tette hozzá Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy.