Halálos baleset történt Dorog és Leányvár között

Január 23-án, csütörtök délelőtt 11 óra előtt halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 10-es úton Dorog és Leányvár között.

A jelenlegi adatok szerint egy 33 éves dorogi férfi személygépkocsival közlekedett Dorog irányába, amikor egy kanyarban eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy vele szemben közlekedő kamionnal. A balesetben a személygépkocsi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Varga Mihály Sebestény tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy a helyszínre az esztergomi tűzoltók is kiérkeztek, akik áramtalanították a járműveket, majd a helyszínelés után megkezdik az elhunyt személy autóból való kivágását és kiemelését.

A balesettel érintett útszakaszon a rendőrök teljes útlezárás mellett megkezdték a helyszínelést.

Kérjük, hogy kerüljék el az érintett útszakaszt!

Frissítés: a rendőrség tájékoztatása szerint 13.15-kor fél pályán megindult a forgalom!

Forrás: Rendőrség / Tűzoltóság
Borítókép: olvasói fotó

 

Megosztás