Kategóriák: DorogHírek

Szakestély – szalamander Dorogon

Az OMBKE Dorogi Helyi Szervezete november 8-án, pénteken a Dorogi József Attila Művelődési Ház földszinti nagytermében „Timpanotonus hantkeni” hagyományos szakestélyt rendezett. Korábban már röviden beszámoltunk az eseményről, most viszont Dr. Korompay Péter bővebb beszámolót írt.

A szakestély előtt folytatódott a tavaly Dorogra „átmentett” hagyomány, a Helles szalamander, amely idén is a Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnáziummal összefogva valósult meg. A felvezető Walczer Csaba után a húsz szalamanderes diák világító bányász kobakban „kígyózott”, s utánuk húsz fáklyát vivő diák fogta közre a felvonulókat.

Nagy örömünkre előttük újdonságként a bányamanók vonultak (tizen) kis lámpácskáikkal, biztonságukat pedig Szalkai Csilla és Boliváriné Singer Gabriella „manók” adták.

A Zsigmondy Vilmos Gimnáziumnál, a névadó mellszobra előtt Szlovák Mihály Márton elszavalta Szepesi Zzuzsanna Bányászok című versét, majd a Dorogi Szénmedence Bányászatának Emlékművénél, a fáklyák fényénél a szalamander résztvevői elénekelték a bányász, kohász, erdész himnuszt.

A szakestély vezetésének a 61 fős Filiszter sereg a megszokott rutinos csapatot választotta. A szakestély Praesese ismét a legszakálasabb Glevitzky Istvánt al. Debibe Bibézett lett. A Praeses kinevezte a tisztségviselőket, a Major Dómus Salzinger György al. SzázHátGát, Cantus Praeses Vöröskői István al. Piros Kavics, Contra Punkt dr.Stefán Kamburov al. Csefi a Legmagyarabb Bolgár lett. Balekcsőszök a feladat nagyságára való tekintettel négyen voltak Raduka Ferenc al. Sextaxi, Mocsnik Imre al. Hallgatag Alkimista, Mráz László alias Kalcit és Walczer Csaba al. Nem gondoltam volna. A konzekvencia Veress Sándor al. Szumó volt.

A Házirendet a Major Dómus ismertette, szokásos világító segédletekkel Fehér Ernőné al. Sárarany és Lázár Gyöngyi al. Húsfaló és a fontos dokumentumot az örökös bányamester Sasvári Géza al. Gyökér hitelesítette.

Az új házirend birtokában a Praeses köszöntötte a vendégeket, az OMBKE főtitkár helyettesét, dr. Szombatfalvy Anna alias Szálló libegőt,  a Tatabánya testvér szervezetünk tagjait, ifj. Sasvári Gézát, s vele a Suzuki igazgatóját. Szálló libegő ajándékot is kapott, Sasvári Géza al. Gyökér által készített bányászsapkát.

A Praeses a klopacska hangjai mellett elrendelte a tisztelgést a legutóbbi szakestély óta elhunyt  tagtársakért Andorfer József, Gyarmati György, Számel János, Szajlai Béla.

A komoly poharat dr. Szombatfalvy Anna alias Szálló libegő tartotta. Tájékoztatást adott az OMBKE kereteiben folyó megújulási folyamatról, ismertette a felállított bizottságokat, az eddigi eredményeket. Nem titkolt cél a fiatalság megnyerése, aktivizálása.

A korsóavató beszédet dr. Korompay Péter al. Petya mondta. Kiemelte, hogy a  régiónkban a Tatabányai, Oroszlányi, Dorogi szakestély korsóik a történelmünk hordozói. A Dorogi korsókon több éve tart a nagyjaink sorozata, Lévárdi Ferenc, dr. Ajtay Zoltán, Zsigmondy Vilmos, dr. Schmidt Sándor után, s ma Hantken Miksára emlékezünk. 1852-ben került Dorogra a Henrich aknára, ahol hat évig dolgozott, s érdekes, hogy egy időben az Annavölgyön dolgozó Zsigmondy Vilmossal. Kiváló szakember volt, a palentológia megalapozója, a Magyar Királyi Földtani Geofizikai Intézet létrehozója (1869-ben), és 13 évig igazgatója. Nemzetközileg elismert munkásságáért neveztek el róla több kövületeket, így a szakestély nevét is, a tornyos csigát. A korsóink a Selmeci szellem letéteményesei, tükrözik a szakma szeretetet, az egymás tiszteletét, a hazaszeretet. Petya örömmel jelentette be, hogy a közeljövőben Dorogon a Reimann Bányászattörténeti Miniversum átadásával egy újabb lehetőség nyílik a múlt bányászati értékeinek bemutatására.

A Praeses meglepetéssel rukkolt elő, köszöntötte a tatabányáról jött és éppen születés napját ünneplő Bársony Lászlót al. Örökmozgót.

A hozzászólások során először sziporkáit szokásos színvonalon Balhés Charley mondta el. Könnyű volt neki, mert még mindig aktívak voltak és gyertyáikkal elméket világosítottak  Sárarany és Húsfaló. A humoros gondolatok előtt Charley kifejtette, hogy régiónkban nem engedünk a selmeci hagyományokból és bizony arra is törekszünk, hogy a tagságunkon túl minél többen ismerjék meg.   

Hozzászólása után a Tatabányaiak nevében átadta ajándékukat Örökmozgó. Szösszeneteket mondtak el  Magyarfalvi Imre al. Csele, kitörve a Kontrapunkt kereteiből dr. Stefán Kamburov al. Csefi a legmagyarabb bolgár, s elemében volt Salzinger György al. SzázHátGát, a Major Dómus-i feladatokat meghaladóan humor bombonokkal árasztotta el a hallgatóságot. Ifj. Sasvári Géza aki a Suzuki egyik japán igazgatójával vett rész a szakestélyen, köszönetet mondott a sok jelenlévő ismerősének, hogy oly sokat segítették a pályafutása során.

Tatabánya – Dorog, örök barátság.

A szakestély zárásaként gyertyafénynél összekapaszkodva az erdész, kohász, bányász himnuszok eléneklése után még sokáig folytatta a beszélgetést, éneklést a Filiszter sereg.

Dr. Korompay Péter