Kategóriák: DorogHírek

50 év után találkoztak a dorogi öregdiákok

Október 3-án, csütörtökön tartotta meg 50 éves osztálytalálkozóját a dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskola, 1961-1969-es B osztálya.

Az egykori 37 fős osztályból 26-an el is mentek a találkozóra, ami szép számnak mondható, hiszen csak néhányan nem tudtak reszt venni az eseményen egyéb elfoglaltságuk miatt, hatan pedig a mennyekből tekintettek le rájuk.

Az öregdiákok először a dorogi temetőbe látogattak el, ahol az osztályfőnökük, Chemez Gyuláné sírjára helyeztek el virágot.

A diákok később az egykori iskolájuk felé vették az irányt, ahol Sitku Pál intézményvezető várta őket. Elmondta, hogy nemrégiben energetikai korszerűsítést végeztek az épületen, illetve a jövőbeni tervekre is kitért.

A résztvevők közösen ültették el azt a fát, amelyet a jubileum alkalmából hoztak. A nap hátralévő részében felidézték diákéveiket és megemlékeztek azokra, akik már nem lehetnek közöttük.

Fotók (csoportképek): Dorog Város Önkormányzata