Az Esztergomi Járási Ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat egy olyan, letartóztatásban lévő esztergomi férfival szemben, aki korábban már ugyanilyen bűncselekmény…
Hónap: 2019 július
Július 27-én, szombaton rendezik meg a Bajnai Falunapot a sportpályánál. A rendezvény reggel hétkor a főzőversennyel kezdődik meg. Az eseményen különböző versenyeken – mint például szkander,…
Július 17-én, szerdán késő este, 23 óra körül szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi a 10-es főút 57-es kilométerszelvényénél, Lábatlan térségében. A nyergesújfalui hivatásos tűzoltók mellett a mentők…
Mintegy fél tonna halat fogtak a sárisápi horgásztavon a hagyományos 48 órás páros horgászverseny résztvevői, akik nagy csatát vívtak a dobogós helyekért. Az első helyen 87,75…
Intermodális csomópont és parkoló is épül, a szentendrei HÉV-et pedig részben a föld alá süllyesztik és metróvá alakítják, mindemellett az esztergomi vasútvonalról átszállási lehetőséget alakítanak ki.…
Térségünkben egyedülállónak számító gerincjóga stúdió nyílt Tokodaltárón. Buna Kitti jógaoktatóval beszélgettünk. Honnan jött a jógázás? Genetikailag alaptartáshibákat örököltem, a párom pedig már járt jógaórákra és ő…
Augusztus 2-3-án rendezik meg a Völgyválasz Borfesztivált Nyergesújfaluban, a Német-völgyben és a Szénás-völgyben. A kétnapos rendezvényen a finom borok mellett koncertekkel, előadásokkal, futóversennyel és főzőversennyel várják…
Felsővezeték meghibásodása miatt megállt a vonatközlekedés a Budapest-Esztergom vasútvonalon! Frissítés 5: július 17-én 15:45 órakor: Solymár állomásnál szerda délután fél négyre helyreállították a felsővezetéket. Ennek…
Múlt hétvégén került megrendezésre a hagyományos tokodi falunap. A talpalávalót idén Tóth Andi, Szabó Ádám, valamint MC Hawer és a Tekknő biztosította! Július 12-én, pénteken Robotka…
Július 18-án startol az ötödik Sportalshow, ahová ismét sikerült néhány exkluzív fellépőt is elcsábítania a szervezőknek! A különleges helyszínen megrendezésre kerülő fesztivál idén is három napon…
Volt élettársának négy autógumiját lopta el a 29 éves tettes, amit később eladott. Július 15-én hallgatták ki a rendőrök. A gyanú szerint a lábatlani nő 2018.…
Egy 54 éves sajókazai férfi konyhai bútorokat lopott el egy esztergomi munkásszállásról, később pedig eladta azokat. A férfi egy esztergomi munkásszállón lakott. A gyanú szerint 2019.…
Július 30-án, kedden 16 és 19 óra között ismét megrendezésre kerül az Anyatejes Világnapi Ünnepség Dorogon. „Az anyatej több mint táplálék. A szoptatás több mint anyatejes…
Július 26-án, pénteken ismét eljön a nap, mikor éjszaka is megtelik a dorogi uszoda! A szervezők idén is fergeteges bulival várják az éjszakai fürdőzőket. A jó…
Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár idei egyhetes olvasótáborában 25 gyerekkel kalandoztak; a különféle Rémek, és csodaerővel bíró Lények minden napjukat végigkísérték. Hétfőn délelőtt a bemutatkozás…
Július 15-én, hétfőn a délelőtt folyamán Esztergom-kertvárosban és Leányváron is összeütközött két gépjármű. Esztergom-kertvárosban, az Eperjesi úton ütközött össze két autó délelőtt, mely során anyagi káros…
Gondtalan diákéveinkben valamennyien hajlamosak lehettünk kisfokú elkényelmesedésre, holott utólag szembesülhettünk csak a ténnyel, mihelyt letettük érettségi vizsgánk, néhány éven belül már szakmunkás, netán az egyetemi diplománk…
Négymillió forint támogatást nyert el Nagysáp Önkormányzata egy I. világháborús emlékmű megépítésére. A hírt Balogh Miklós polgármester, Nagysáp Facebook oldalán közölte. Hozzátette, hogy a 2 méter…
Változatos zenei programok, kiváló fellépők: Tankcsapda, Kárpátia, Punnany Massif, Király Viktor, Anna and the Barbies, és még sok más szórakoztató koncert augusztus 10. és 20. között…
Ne feledd július 20-át, mert az idei Pala-átúszáson és Pala-körbefutáson ott a helyed, sőt szerdáig még kedvezményesen előnevezhetsz! Ha eléggé bevállalós vagy, akkor egymás után mindkettőn…