A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek keretén belül egy nyergesújfalui lakos a lábatlani munkahelyéről lopott el egy mobiltelefont. A gyanú szerint H. Attila,…
Hónap: 2019 július
Június 28-30-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az amatőr szintű magyar felnőtt vízilabda egyik legnagyobb nyári rendezvényét, a Hód-Vízilabda Fesztivált, amelyen az Új-Hullám Sport Egyesület valamint a Honvéd-Dorog…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a vádemelést megelőzően egyezséget kötött a bűnösség elismeréséről azzal a bicskei elkövetővel, aki…
A Dorog és Térsége Turizmus Egyesület rendezvényszervező munkakörbe keres munkatársat. Annak a jelentkezését várják, aki: – szeretne egy jó csapat tagja lenni, – nem riad meg…
Június 29-én, szombat este izgalmas kihívást teljesíthetett az, aki Dorogra látogatott, hiszen a Megyejáró Hódító Túrák következő állomásán Éjszakai Túrára várták a kirándulás szerelmeseit. A lampionokkal…
Tóth Krisztián idén is drónfelvételt készített a Palatinus-tó strandján fürdőzőkről. Még soha nem volt ennyire meleg június, mint idén, ezért már június elejétől rengetegen látogattak ki…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért júliusban. Sőt most még nyerhetünk is! Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Július 2. kedd, 13.00-16.00 – Esztergom,…
Július 1-jén, hétfőn 16 óra után egy munkavégzés közben gázvezetéket szakítottak át Esztergom-kertvárosban, a körfogalomnál, a Damjanich utcánál. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szakemberek az úttest…
Június 30-án, vasárnap 39. alkalommal került megrendezésre a Szent István Kupa úszóverseny Esztergomban. A versenyen az Esztergomi Úszó Klub, a Komáromi Úszóklub SE, az Új-Hullám SE,…
Június 30-án, vasárnap, a dorogi rendőrök Tokodon, az esztergomiak pedig Esztergomban intézkedtek szabálytalan, ittas vezetőkkel szemben. A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei vasárnap éjszaka Tokodon, a Hársfa utcában…
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi június 30-án, vasárnap délben a Tinnye és Úny közötti úton. A balesethez a bajnai katasztrófavédelmi…
A műanyagmentes július lényege, hogy egy teljes hónapon át nemet kell mondani az egyszer használatos műanyagokra, helyettük pedig tartósabb alternatívát keresni és használni. Nyolc évvel ezelőtt…
Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően óriási népszerűségnek örvend a Vonatinfó alkalmazás, mellyel az utasok akár úton, vagy útközben, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket. Az…