Kategóriák: DorogHírekSport

Kruzslik János 80 éves

Kruzslik János 1939. május 27-én született Dorogon, bányászcsalád gyermekeként. 1969-től rövid megszakítással folyamatosan a Petőfi Iskolában dolgozott, mint testnevelő. Szakmai pályafutását számos iskolai beruházás, sporteredmény igazolta.

Tanulmányait a Dózsa György Általános Iskolában kezdte, majd az esztergomi István Gimnáziumban érettségizett. Mint a dorogi Bányász labdarúgója a Szénbányák vállalat támogatásával lakatos szakképesítést, majd a Magyar Testnevelési Fõiskolán középiskolai diplomát szerzett. 1969-tõl két kisebb megszakítással a Petõfi Sándor Általános Iskolában gyakorolta hivatását. Generációk sokaságát nevelte a sport szeretetére, az egészséges életmód fontosságára. A korcsolyapálya létrehozása, a sítáborok meghonosítása, az iskolai sportudvar mai formájának létrehozása egyaránt nevéhez kötődik. 32 éves, pedagógus pályán töltött munka után 2001-ben nyugdíjba vonult. Már nyugdíjasként vett részt a dorogi műanyag borítású sítanpálya, valamint a síoktatás megvalósításában.

Sportfanatizmusát jellemzi, hogy 2005-ben kerékpárral megtette az Alpok magaslatai közt vezető Großglockner utat, mely a hegyi kerékpárosok számára is különösen nagy kihívást jelent. A Brucktól a Fuscher Törlig vezető 1694 m-es magasságemelkedésű 27 km-es útszakasz teljesítéséről elismerő oklevelet is kapott.

Kruzslik János lelkesedése, sportszeretete, pedagógiai munkája szakmai, erkölcsi elismerést és megbecsülést szerzett Dorog városának, valamint a sísportnak. Az egészséges életmód elkötelezett híve, s ezt tudatosítja környezetével is. Magatartása, emberi tulajdonságai példaképként szolgálnak az őt követő pedagógusok előtt, akik közül sokan már szintén nemzetközi minősítést értek el.

Rendkívül eredményes munkásságát többször ismerték el: Kiváló Úttörővezető (1978), Kiváló Munkáért (1979), Úttörővezetői Érdemérem (1985), Érdemes Társadalmi Munkás (1985), Edzett Ifjúságért plakett (1985), Pro Urbe Díj (1995), Dorog Város Emléklapja (2009), Dorogiak Dorogért Alapítvány emlékplakett (2009).

Források: Közhírré Tétetik 2010. február (Mandusitz Zsuzsanna), Javaslat elismerő oklevél kitüntetésre 2009. április 15. (Dr. Tittmann János)

Fotó: középen Kruzslik János (2018-ban a Síoktatók Magyarországi Szövetségének tanúsítványát veszi át Fódi Gáborral együtt az SMSZ elnökétől, dr. Egri Katalintól és Kiss Dániel elnökségi tagtól).

Megosztás