Kategóriák: HírekTokod

Közel ezren látogattak ki a Tokodi Kockahegyi Piknikre

Május 25-én, immáron második alkalommal rendezték meg a Tokodi Kockahegyi Pikniket, amelyre közel ezren látogattak ki.

A Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió közös rendezvényén öt méter magas máglyát raktak, melyet este gyújtottak meg.

A Kockahegyen Kolbert Sándor dala és a Tokodi Himnusz is elhangzott, majd Nagy Bogi, illetve a Kozmix gondoskodott a hangulatról. A Hegyeskő alatt elterülő domboldalon a máglya körül helyet foglaló társaságok előszeretettel gyújtottak kisebb tüzeket, amelyeken megsüthették a magukkal hozott ételeket is.

Az ezredforduló előtti években népszerű kockahegyi tábortűz hagyományát tavaly élesztették újra a helyi fiatalok és a tavalyi tapasztalatokra támaszkodva bátran hirdették meg újra. Bár az eredeti időpont május 4-e volt, az eső elmosta volna az eseményt, ezért május 25-re tűzték ki az új dátumot. Elmondhatjuk, hogy az idő kegyes volt a látogatókhoz, hiszen napos, meleg időben volt részük.

A visszajelzések alapján joggal lehetnek elégedettek a szervezők, egyrészt bebizonyították, hogy helyi lokálpatriótákból álló csapatként is tudnak közösségkovácsoló programot szervezni, másrészt mintegy ezer embernek nyújtottak maradandó élményeket.