Esztergomi lakásba tört be, a DNS minta buktatta le

Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy békés megyei férfival szemben.

A férfi 2016. október hónaptól kezdődően állandó megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkezett, magát lakásbetörések elkövetéséből tartotta fenn.

A vádlott 2016. október 18. napján megjelent az egyik esztergomi társasházban lévő lakásnál. A férfi a sértetti lakással szemben lévő ingatlan kémlelőnyílását krémszerű anyaggal bekente azért, hogy ne lehessen kilátni, majd hengerzártöréssel a sértett lakásába bement, ahonnan ékszereket, órákat, mobiltelefonokat, laptopokat, valamint 250.000 forint készpénzt lopott el. Az elkövetési érték összesen 3.188.151 forint.

A nyomozók helyszíneléskor számos nyomot rögzítettek, ennek ellenére az elkövető azonosítása eredményre nem vezetett, így a nyomozást felfüggesztették. Hónapokkal később adat merült fel arra, hogy a betörést a vádlott követhette el, amit végül igazolt az, hogy a lakásban rögzített DNS minta a férfitól származott.

Az elkövetővel szemben a járási ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A férfi büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó