Kategóriák: EsztergomHírek

Kisbaltával támadt a presszóban a sértettre

Az Esztergomi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat egy férfivel szemben.

Az elkövetőnek  2017. augusztus 23-án az esti órákban gyermeke azt állította, hogy  egy ismeretlen férfi a játszótéren megfogdosta a testének több részét. A gyermek elmondása alapján a vádlott a molesztálóként tévesen azonosította a sértettet, aki azonban a gyermekhez nem ért.

Az elkövető a gyermeke által közöltek miatti felháborodásában rögtön magához vett egy kisbaltát, amellyel egy dömösi szórakozóhelyhez ment. Annak kerthelyiségében felelősségre vonta sértettet, hogy miért molesztálta a gyermekét, eközben szidalmazta és  a magával vitt kisbaltával hadonászott.

A sértett  a presszó belső helyiségébe menekült a vádlott elől, és kérte  a pultost, hogy értesítse a rendőrséget. A férfi a sértett után ment a kisbaltával felé hadonászva, ennek során az előle folyamatosan menekülő sértett kezét legalább két alkalommal megütötte.

A sértettnek  a bántalmazás következtében a bal kézfején és a jobb felkarján keletkeztek horzsolásos sérülései.

Az ügyészség 2017. november 22-én a büntetett előéletű elkövetővel szemben a vádiratban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, amelyet az Esztergomi Járásbíróság bírál el.

Forrás: ugyeszseg.hu