Kategóriák: HírekTát

Fotópályázat

„Az én főterem, az én piacom” címmel Tát város fotópályázatot hirdet. A pályázat első három helyezettje tárgyjutalmat kap.

Előzmény:

Tát város 2017-ben elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiájában (ITS) fontos szerepet játszik a város zöldfelületeinek, parkjainak megújítása, kialakítása, a közösség számára hasznos funkciókkal való megtöltése. Ennek érdekében pályázatot kíván benyújtani a TOP 2.1.2-16 „Zöld város kialakítása” című kiírásra. A pályázat megalapozására négy tér tervei készülnek:
– Központi rendezvénytér
– Tátika tér
– Rózsa utcai (római úti) park
– Mária tér

A tervezési program megalapozása érdekében a nyár folyamán több fórumon is lehetősége lesz a város lakóinak megismerkedni az érlelődő elképzelésekkel, és véleményükkel, javaslataikkal segíteni a minél jobb, gazdaságosabb végeredmény létrejöttét. Ennek egyik első lépéseként kérdezzük meg fotópályázat formájában is a közterek fiatal használóit a következő témákban:

A pályázat témái lehetnek:

– Barátokkal a téren
– Táti rendezvények (búcsú, pünkösd, stb.)
– Piaci hangulatok

Bármilyen, városi térrel, játszótérrel és szabadtéri programmal, sportolási lehetőséggel, rendezvénnyel kapcsolatos pályaművet várnak.

A fotópályázat védnöke: Turi Lajos, Tát Város polgármestere

A résztvevők köre: A fotópályázatban részt vehet minden Táton élő vagy onnan elszármazott lakos.

Technikai információk: Pályázni két kategóriában lehet:

Fotó kategória: kizárólag a pályázati témákhoz illeszkedő tartalmú, digitális fényképezőgéppel vagy okos-telefonnal készített minimum 1 MB felbontású kép beküldésével.

Digitális kép kategória: kizárólag a pályázati témákhoz illeszkedő tartalmú, digitális rajztechnikával készített vagy módosított (Photoshop, stb.) kép beküldésével.

Egy pályázó kategóriánként legfeljebb három alkotást nyújthat be.

A benyújtás módja, határidők:
A benyújtási határidő: 2017. június 30. A pályaműveket a polgármesteri hivatal a következő e-mail címen gyűjti:
polghivatal@tat.hu
Az e-mail tárgya: „Az én főterem, az én piacom”
Az e-mail-ben feltétlenül szerepeljen a benyújtó neve, lakcíme, elérhetősége (telefon, e-mail).A benyújtó a fotó benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy pályázat elbírálásához ezen adatok kezelésre kerüljenek.

Értékelés, díjazás
A pályaműveket június hónapban egy 5 fős zsűri értékeli. Valamennyi résztvevő emléklapban részesül. A pályázat első három helyezettje tárgyjutalmat kap. A díjak átadására 2017. július 07-én kerül sor. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott pályaművekből kiállítást rendezzen.

További információk:
Táti Közös Önkormányzati Hivatal
2534 Tát, Kossuth L. u. 15.
polghivatal@tat.hu

Forrás: tat.hu

Megosztás