Törtek-zúztak és loptak Únyon

Törtek-zúztak és loptak Únyon

Hírek, Kék hírek Comments Off 169

A három férfi megtervezte a lopást és a zsákmány szállítását is. A rendőrök az ellopott értékek egy részét megtalálták, a tetteseket gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanú szerint két tokodi és egy annavölgyi férfi 2020. január elején eltervezte, hogy egy únyi épületbe betörnek. Az épülethez egy 22 éves nő vitte a három főt. Egyikőjüknél egy feszítővas is volt, aminek segítségével oda bejutottak. Bent kutatást végeztek, majd a falról a réz csöveket letépték, a csaptelepeket pedig letörték. A rombolással megszerzett zsákmányt táskákba pakolták. Miután végeztek, telefonon szóltak a nőnek, aki kocsijával hazavitte a három tettest. A szerzett zsákmányt egy MÉH telepen leadták, a kapott pénzt egymás között elosztották.

A három férfi január 5-én újra visszament, és műszaki cikkeket, csillárt, fűtési csöveket loptak ismét. Ekkor is a 22 éves tokodi nő ment értük a járművével, miután a lopott dolgokat már összekészítették. A dorogi rendőrök, még ezen a napon 11 óra 45 perckor Sárisápon ellenőrizték a gépjárművet. A járőrök az ellopott tárgyakat megtalálták, a gépkocsiban tartózkodókat pedig előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra. A négy főt gyanúsítottként kihallgatták, ellenük lopás bűntett miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók a négy főből egy 34 és egy 19 éves férfit őrizetbe vettek. A fiatalabb ellen a Tatabányai Törvényszék körözése volt érvényben, őt a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték. A 34 éves férfi vonatkozásában az Esztergomi járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit az Esztergomi Járásbíróság a napokban elrendelt.

Forrás: police.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top