Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11060/732/2023. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset okozás miatt. A jelenlegi adatok szerint 2023. szeptember 9-én 9 óra körül egy autóbusz…
Böngészés: Úny
Július 29-én, szombaton a dorogi egyenruhások Únyon, a Kossuth Lajos utcában igazoltattak egy járművezetőt, akivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív lett. A kifújt érték alapján az 53…
Mintegy 6,6 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet vármegyénk 19 településére a vármegyei önkormányzat által koordinált TOP Pluszban megszületett irányító hatósági döntés nyomán – tájékoztatott Popovics György,…
Nem jogerősen közel három év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki több mint tíz évvel ezelőtt ittasan halálos balesetet okozott. A férfi nem riadt vissza ettől,…
Fegyházbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, akit a bíróság már többször eltiltott a járművezetéstől, ennek ellenére járművet vezetett, egy esetben pedig balesetet is okozott Únyon.…
Közérdekű munka és pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki egy únyi autóvásárlás után a pénze visszaszerzése érdekében fenyegette meg a sértettet. A megállapított tényállás…
Az Esztergomi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott azzal a három férfival és egy nővel szemben, akik a lopás során lakhatatlanná tettek egy únyi épületet, abban több milliós…
Vádiratot nyújtottak be három férfival és egy nővel szemben, akik egy únyi lopás során lakhatatlanná tették az épületet, abban több milliós kárt okoztak. A vádirat szerint…
A 20 éves únyi férfi a járművezetés előtt kábítószert fogyasztott. Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A Nyergesújfalu Rendőrőrs járőrei 2021. július 24-én este Bajót…
Folytatódott a „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű, a megyei önkormányzat által létrehívott megyei identitásfejlesztő eseménysorozat. Most a bokodiak látogattak el Csolnokra, az ászáriak és a keréktelekiek pedig…
Két esetnél is intézkedtek térségünk rendőrei június 17-én, csütörtökön: Esztergomban egy személyi sérüléssel járó balesetnél, Únyon pedig egy haláleset kapcsán. Délután összeütközött két személyautó Esztergomban, a…
A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak ahhoz, de azoknak is, akik most kezdik a templomok szépítését – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi…
Két személyautó ütközött össze december 18-án, péntek délelőtt a Tinnye és Úny közötti úton. Szabóné Berki Bianka rendőr százados megkeresésünkre elmondta, hogy a 1106-os úton a…
2020 decemberében is lesz házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés térségünkben. Viszont zöldhulladék-gyűjtés már csak jövőre lesz. Szelektív hulladékgyűjtési időpontok: Dorog, Kesztölc, Piliscsév: december 2. és 16. Csolnok,…
Kétszáztíz település nyert el összesen hárommilliárd forintnyi támogatást a Magyar Falu Program keretében a falu- és tanyagondnoki szolgálat működését segítő busz vásárlására, köztük Tokod és Úny…
Frontálisan karambolozott két gépkocsi augusztus 26-án, szerda késő délután a Máriahalom és Úny közötti úton. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy eddig ismeretlen okból az egyik személygépkocsi…
Az únyi Szent Mihály-plébániatemplom előtt kialakított közösségi tér a templom programjainak biztosít élhetőbb, esztétikusabb környezetet. Az „Úny, Templom utcai közösségi tér fejlesztése” című projekt a VP6-19.2.1.-2-4-17…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki társaival egy únyi lakatlan házból radiátorokat, rézcsöveket és egyéb eszközöket tulajdonított el. Az indítvány szerint a 2020. január 5.…
A három férfi megtervezte a lopást és a zsákmány szállítását is. A rendőrök az ellopott értékek egy részét megtalálták, a tetteseket gyanúsítottként kihallgatták. A gyanú szerint…
A Kommunál-JUNK Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy technikai problémák miatt 2019. december 25-én, szerdán elmarad a szelektív hulladékok begyűjtése. A szelektív hulladékok azért nem kerülnek begyűjtésre,…