A Magyar Suzuki Zrt.-hez vezető útszakasz felújítási munkái az alábbi korlátozásokkal járnak 2019. május 20-ától. 05. 20. hétfő /a jelenlegi…
1792/2018. (XII. 21.) Kormány határozat alapján „A Magyar Falu Program” részeként ütemezetten megvalósuló, kistelepüléseket érintő útfelújításokról döntöttek, mely térségünket is…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út…
Térségünkben több helyen végez útfelújítást a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mely Dorog, Tát, Tokod és Nyergesújfalu településeket is érinti. Júniusban…
Két hónapos munkavégzés után a napokban készült el a dorogi Bimbó utca, amely már új környezetben várja a lakókat. A…
Mintegy 11 kilométernyi közút felújítása kezdődött meg Komárom-Esztergom megyében, a beruházás értéke megközelíti a két és fél milliárd forintot -…
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen, egyhangú szavazattal döntött a Bimbó utca út- és járdaburkolat felújításáról. A közbeszerzési eljárásban, az…
Esztergomban, november 7-én, a rendkívüli ülés utolsó, nyílt ülésen tárgyalt napirendjeként költségvetési átcsoportosításokról döntöttek a képviselők, valamivel több, mint 240…
Az újabb támogatással együtt úthelyreállításra már 217 milliót pályázott össze Esztergom. A sikeres pályázattal 125,9 millió forintot nyert Esztergom városa…
Megkezdődött Esztergomban a Széchy Dénes utca (Garam utcától a Földműves utcáig tartó) szakaszának felújítása és elkezdődik a Budai, Móricz és…
A Szent István tér burkolatfelújítása során, illetve a Táncsics Mihály utca és a Sportcsarnok közötti távhő vezeték cseréje, valamint a…
Július 11-én, kedd reggel 8 órától elkezdődik az esztergomi Szent István tér felújítása a Bazilikával szemben. A rekonstrukció keretén belül…
Július 6-a és 12-e között aszfaltozási munkálatok miatt útlezárásokra kell számítani Sárisápon. A község Önkormányzata a lakosság türelmét és megértését…
Esztergomban, június hónapban több helyen számíthatunk forgalomkorlátozásokra az út- és járdaépítések miatt. A Mély út középső szakaszán közműépítés folyik legalább…
Május 30-án, kedden Esztergomban és Esztergom-kertvárosban forgalomkorlátozásokra lehet számítani az út- és járdafelújítások miatt. Esztergom-kertvárosban az Eperjesi utcában járdaépítés kezdődik,…
Hétfőtől munkálatok kezdődnek az az esztergomi Baross utcában és a Sugár úton, félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani. Május 15-től megállási tilalmat…
Jövő héten Esztergomban újabb felújításokra lehet számítani: megkezdődik a Mély út, Rényi Rezső utca és a Sugár úti járda felújítása…
A tél végén Dorog Város Műszaki Osztálya felmérte a fagy az útburkolatra gyakorolt hatását a település utcáiban. Április első hetében…
Habár korábban írtuk, hogy az idei dorogi költségvetésbe bekerült a Bimbó utca felújítása, sajnos a víz- és csatornahálózat felújítása miatt…
Óvodafelújítás, játszótér, műfüves pálya, útfelújítások, utca rekonstrukciók – egyebek közt ezek valósultak meg az elmúlt időszakban Esztergom-Kertvárosban - értesült az…