Határon átnyúló zarándokutak állomásaként új pihenőpadokat és kerékpártárolókat helyeztek el több településen, köztük Dorogon is. A pihenőpadokat „SacraVelo – Határon…
Az esztergomi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 24 éves férfival szemben, aki egy mellékhelyiségből porcelán tárgyakat és szerszámokat,…
2021. április 19-ei hatállyal lép életbe az a rendelet, ami megtiltja a szeszes ital fogyasztását Tokodaltáró közterületein – írja Tóth…
A Magyar Vöröskereszt Tokodaltáró Alapszervezetének kezdeményezésére és a helyi Képviselő Testület támogatásával könyvespolcokat szereltek fel négy tokodaltárói buszmegállóban. Dr. Bognár…
2021. március 13-án a tokodaltárói önkormányzat az Orgona utca végén – kizárólag tokodaltárói lakosok számára – megnyitotta a zöldhulladék-lerakót. Petrik…
A helyi járőrök 2021. március 7-én, vasárnap délelőtt Komáromban, a vasútállomáson igazoltattak egy tokodaltárói lakost. A férfiről kiderült, hogy ellene…
Vádiratot nyújtottak be azzal a férfival szemben, aki Dorog határában a közúti közlekedési szabályok többszörös megsértésével végrehajtott előzés közben egy…
A dorogi rendőrök 2021. január 3-án, vasárnap egy családi veszekedésnél intézkedtek Tokodaltárón. A rendőri ellenőrzés során egy 33 éves férfival…
2021. január 1-jén, este fél hét körül felhalmozott szemét égett a Tokodaltárót Esztergom-Kertvárossal összekötő földút mentén. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta,…
Az áramszolgáltató munkatársai megszüntették a méretlen rákötést, a dorogi nyomozók kihallgatták a gyanúsítottat. Egy tokodaltárói lakóházába az elektromos fő vezetékről…
December 16-án, szerdán Petrik József, Tokodaltáró polgármestere és dr. Völner Pál, országgyűlési képviselő ajándékcsomaggal és egy láda gyümölccsel kedveskedett a…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. december 8-án, kedden 6 óra 20 perckor Nyergesújfaluban ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az…
2020 decemberében is lesz házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés térségünkben. Viszont zöldhulladék-gyűjtés már csak jövőre lesz. Szelektív hulladékgyűjtési időpontok: Dorog, Kesztölc,…
Idén először lehetett pályázni iskolák és iskolai tornatermek fejlesztésére a Magyar Falu Programban. Térségünkből a nyertesek között a tokodaltárói és…
Tokodaltárón egy lakóház melléképülete, Esztergomban pedig egy családi ház tetőszerkezete gyulladt ki november 22-én, vasárnap reggel. Kigyulladt egy lakóház huszonöt…
Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében az Ágnes-aknával…
November 14-én, szombat délután fél 3 körül személyautók ütköztek össze Tokodaltárón, a 10-es úton, a József Attila utcában. Varga Mihály…
2329 kistelepülésen juttatnak ingyenes tüzelőanyagot a rászorulóknak. A kormány a 2020. évi szociális tüzelőanyag programhoz 5 milliárd forintot bocsát az…
Október 19-én, hétfőn egy propánbutángáz-palack szivárgott egy tokodaltárói szociális otthon alagsorában, a József Attila utcában. A helyszínre riasztott esztergomi hivatásos…
A kormány a közigazgatásban 2010-től kezdődően a kiegyezés óta legnagyobb fejlesztést hajtotta végre, melynek legújabb állomásai a kormányablakbuszok - mondta…