Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2021. március 12-én, pénteken 19 óra 35 perckor Esztergomban, a Rákóczi téren ellenőriztek egy helyi lakost. A férfiről kiderült, hogy ellene a…
Browsing: rendőrségi hírek
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vesztegetés bűntette, költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádat emelt azzal az esztergomi vállalkozóval és társaival szemben, akik 2014.…
A garázdaság vétsége, kapcsolati erőszak bűntette, és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben az…
Március 8-án, hétfő este egy őzet gázoltak el Dorogon, a Bécsi út Hegyalja utca és Határ út közötti szakaszán. Buóczné Miklán Erzsébet rendőr alezredes megkeresésünkre elmondta,…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki dorogi és esztergomi üzletekből lopott. A tolvajnak az utolsó cselekményénél nem volt…
Az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, jogerősen száz óra közérdekű munka büntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki nem fizette gyereke után a tartásdíjat. Ugyanezt a…
A vezetéstől való eltiltás ellenére, a kijárási korlátozást megszegve, biztosítás, rendszám és világítás nélkül, ittasan motorozott Esztergomban. Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2021. március 8-án, hétfőn 2…
A dorogi rendőrök elfogták azt a 43 éves tokodi férfit, aki engedély nélkül távozott a bűnügyi felügyelet alól. A Dorogi Rendőrkapitányság eljárást folytatott fogolyszökés vétség elkövetésének…
A helyi járőrök 2021. március 7-én, vasárnap délelőtt Komáromban, a vasútállomáson igazoltattak egy tokodaltárói lakost. A férfiről kiderült, hogy ellene pénzbírság meg nem fizetése miatt a…
Március 6-án, szombaton 15 óra körüli időben árokba hajtott egy autó Nagysáp közelében, a 1119-es út kilencedik kilométerszelvényénél. Racsné Galambos Gréta rendőr százados megkeresésünkre elmondta, hogy…
Március 6-án, szombaton kora délután kerti hulladék égetése során egy idős férfi a tűzbe esett és életét vesztette. Racsné Galambos Gréta rendőr százados megkeresésünkre elmondta, hogy…
Teljes terjedelmében égett egy személyautó március 5-én, péntek délután Csolnok külterületén. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy a tűzhöz az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki,…
Az Esztergomi Járásbíróság a jármű önkényes elvételének bűntette miatt gyorsított eljárásban tárgyalta azt a férfit, aki a szabadságvesztésből szabadulását követően két hónap múlva újra bűncselekményt követett…
A csalók minden lehetőséget megragadnak és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről! Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett…
Március 5-én, pénteken dél körül anyagi kárral járó baleset történt Esztergom-Kertvárosban. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a 117-esen úton, az esztergom-kertvárosi körforgalomnál egy teherautó hungarocell…
A járőrök 2021. március 4-én, csütörtökön délután Esztergomban, a Kolozsvári úton megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost, akit az Esztergomi Járásbíróság a vezetéstől eltiltott. A 21…
Kondé Zsolt rendőr őrnagy ezúttal telefonon keresztül adott iránymutatást a bajbajutott túrázóknak. A rendőrségre 2021. március 3-án, szerdán 18 óra 48 perckor érkezett a bejelentés, hogy…
Az Esztergomi Közterület Felügyelet munkatársai 2021. március 3-án, szerdán délelőtt Esztergomban, a Lőrinc utcában intézkedtek, melyhez segítséget kértek. Egy szombathelyi lakos a megállni tilos jelzőtábla hatálya…
A lopott jármű motorját kiszereltette a tettes, hogy azt a sajátjába átszereljék. A dömösi férfi útja az esztergomi rendőrökig vezetett. A 37 éves dömösi férfi gépkocsija…
Március 2-án, kedden délelőtt a rendőrök egy olyan férfit szűrtek ki a forgalomból, aki a vezetéstől való eltiltás ellenére a volán mögé ült, valamint ellene elfogatóparancs…