Október 5-én, kedden délután egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze Esztergomban a Táti úton. A balesetben ketten megsérültek. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy 15 óra…
Browsing: rendőrségi hírek
Vádiratot nyújtottak be azzal a visszaeső férfival szemben, aki fogyasztotta, árulta, és az ágyneműtartóban rejtegette a marihuánát tokodi lakóhelyén. A férfi börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra számíthat. A…
A 28 éves tettes szerszámgépeket és telefont lopott, egy személygépkocsiban pedig értékek után kutatott. A dorogi nyomozók a tettest azonosították és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség Tevékenység-irányítási…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak az üllői lakosnak, aki gépkocsikat és pénztárcát lopott Esztergomban. Az indítvány szerint a férfi 2021. augusztus 29-én 22 óra 48 perckor…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki 2021. január 1-jén egy esztergomi munkásszállón ököllel életveszélyes sérülést okozva megütötte a lakótársát, aki később belehalt a sérüléseibe.…
Jogerősen 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték azt a kocsi lakosú nőt, aki barátnője kiskorú lányával együtt lopott egy esztergomi…
Ünnepélyes keretek között adott át elismeréseket öt település polgármestere 2021. szeptember 29-én a helyi rendőrőrs hat munkatársának. A település vezetői ezzel köszönték meg a rendőrség munkatársainak…
Október 1-jén, pénteken dél körül egy terepjáró alá szorult egy ember Esztergomban, a Dédai-tónál. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy egy férfi terepjáróval közlekedett a tó mellett,…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki Esztergomban rendszeresen bántalmazta, ököllel, fabottal ütötte a feleségét. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. augusztus 25-én a…
Október 1-jén, pénteken reggel személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Nyergesújfaluban, a Zelk Zoltán és a Váci Mihály utca kereszteződésében. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre elmondta,…
Több szervezettel írt alá együttműködési megállapodást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, többek között az Esztergomi Tankerületi Központtal is. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság saját kezdeményezésére, a Tatabányai és…
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélhetik azt a férfit, aki egy esztergomi munkásszállón az alvó sértett ágya mellől lopott el egy mobiltelefont. A vádirat szerint az elkövetőnek és a…
Nem jogerősen két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, akit tavaly nyáron ittassága miatt nem szolgáltak ki egy esztergomi dohányboltban. A férfi dühében több…
További három hónappal meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a dorogi és esztergom-kertvárosi férfinak, akik rendszeresen értékesítettek kábítószert a térségben. Az indítvány szerint a dorogi férfi az élettársával…
Szeptember 28-án, kedden baleset során bukott le az a motoros, akinek öt éve lejárt a jogosítványa, valamint ittasan közlekedett Esztergomban. A rendelkezésre álló adatok alapján 12…
A bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az Esztergomi Járásbíróság összesen tizenegy kábítószer-értékesítővel szemben hozott elsőfokú ítéletet. A vádirat szerint az egyéni vállalkozóként…
Szeptember 26-án, vasárnap délelőtt 11 óra körül autóbaleset történt Leányváron, a Bécsi úton. Racsné Galambos Gréta rendőr százados megkeresésünkre elmondta, hogy egy 60 éves tatai lakos…
A rendőrségi rajzpályázat legjobb alkotásait helyezték el a gyerekek a rendőrök által szervezett ünnepségen a Magyar Közút járműveire. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság felhívása alapján a Komárom-Esztergom…
A dorogi nyomozóknak az egy évvel ezelőtt kezdődő rongálás elkövetőjét sikerült azonosítani. A helyi lakost összesen 12 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsították. A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozóinak kitartó…
A helyi járőrök Dorogon, a Híd utcában állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2021. szeptember 21-én este. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült,…